Perez: „Már így is kivételes csapatunk van!”
A Real Madrid elnöke, Florentino Perez nem zárja ki, hogy lesz még a nyáron igazolásuk, de már így is a legerősebb csapattal rendelkeznek minden posztot figyelembe véve is.
Forrás: soy502.com
A Real Madrid eddig nem igazán volt a nyári átigazolási piac főszereplője. Egyedül Alvaro Moratát vásárolták vissza a Juventustól, viszont eladták Jesét a PSG-nek, Cserisevet a Villarealnak és Alvaro Medránt a Valenciának. A királyiak mindig híresek voltak arról, hogy nem sajnálják a pénzt az aktuális sztárokért, viszont már tavaly sem jött egy igazán nagy név sem a csapathoz. Úgy néz ki, idén még konszolidáltabb nyaruk lesz, de a Real Madrid elnöke, Florentino Perez azért nem zárta ki, hogy igazolnak még a nyár végéig.
„Augusztus 31-ig még bármi megtörténhet, de már így is teljesen meg vagyok elégedve azokkal a játékosokkal, akik itt vannak, így nagyon nehéz még jobbá tenni a csapatot.”
A királyi gárda célja az lenne, hogy megerősítsék a középpályájukat a 2016/17-es szezonra. Habár a Bajnokok Ligája címvédő lekésett Paul Pogbáról, aki rekordösszegért igazolt a Manchester United csapatához a múlt héten, és a másik kiszemelt, Marco Verratti is inkább a PSG-vel hosszabbított szerződést.
Perez viszont meg van győződve arról, hogy a játékosaik Európa legjobb futballistái közé tartoznak.
„Már így is kivételes keretünk van. Minden poszton a legjobb játszik, ahogy ezt a Bajnokok Ligájában is láthatta mindenki.”
Szigeti Andrea