Javában zajlik az edzőkeresés…
Ebben az idényben szerették volna birtokba venni a stadiont…
“Sosem értem. miért teszik fel ezt a kérdést…”
Rendszeres szereplőnek számít…
Nem akárki foglalkozott külön a magyar válogatott játékos jövőjével…
Az olasz mester keményebb összecsapásra számít, mint a Manchester City elleni visszavágó volt…
Ami nagyon fontos a játékos szerint, ha egy csapat az Atletico Madrid ellen készül kiállni…
“Soha nem fordult meg a fejemben, hogy eligazoljak…”
Felmerült ez a forgatókönyv is…
Komoly erősítést tudhat magáénak a római csapat, sikerült megszerezniük a tavalyi orosz bajnokság legjobbnak választott védőjét, a Rosztovtól Bastost.
Bastos egy angolai válogatott középhátvéd, aki a helyi Petro Luandában kezdte pályafutását. Innen került Oroszországba a Rosztov csapatához 2013-ban. Itt a legnagyobb sikere egyértelműen a tavalyi szezonban született, amikor a liga legjobb védőjének választották, és klubjával óriási meglepetésre bejött másodiknak. Nem is csoda tehát, hogy megakadt rajta a szeme a Laziónak, akik 6,5 millió eurót fizetnek érte, és egy 4 szerződést adnak neki. Kíváncsian várjuk mire lesz képes a Serie A-ban, az biztos, hogy a Lazio hátsó alakzatára ráfért az erősítés.
Íme egy kis ízelítő, hogy mire számíthatnak a szurkolók vele kapcsolatban:
https://www.youtube.com/watch?v=_2brt7O9G-o
Tereh Balázs
Javában zajlik az edzőkeresés…
Ebben az idényben szerették volna birtokba venni a stadiont…
“Sosem értem. miért teszik fel ezt a kérdést…”
Rendszeres szereplőnek számít…
Nem akárki foglalkozott külön a magyar válogatott játékos jövőjével…
Az olasz mester keményebb összecsapásra számít, mint a Manchester City elleni visszavágó volt…
Ami nagyon fontos a játékos szerint, ha egy csapat az Atletico Madrid ellen készül kiállni…
“Soha nem fordult meg a fejemben, hogy eligazoljak…”
Felmerült ez a forgatókönyv is…
Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!