Őrült hajrá Észak-Macedóniában…
Egy kétmillió svájci frankos FIFA-kifizetést vizsgáltak
Az angol sajtó azonban nincs elájulva tőle
A védő szerződése nyáron jár le az angol klubnál
Élvonalbeli debütáns húzhat kesztyűt…
Szükségük lesz az erősítésre ezen a poszton!
A kétgólos előny sem volt elég a győzelemhez a hollandok ellen…
A török tehetség játékperceibe legutóbb Szoboszlai Dominik kötött bele…
Egykor trenírozott együttesétől igazolna Unai Emery…
A harmadik helyen zárták a csoportot…
Brit lapértesülés szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea a Juventus csatárával erősítené tovább a támadó szekcióját.
A Sunday People értesülései szerint a Chelsea a Juventus horvát támadóját, nevezetesen Mario Mandzukicsot szeretné leigazolni, miután Romelu Lukakut nem sikerült visszacsábítaniuk az Evertontól. A rutinos labdarúgó tavaly nyáron csatlakozott az olasz klubhoz, ahová még három évig köti szerződés, az átigazolási értékét pedig 18 millió euróra becsülik.
Mario Mandzukic a 2015/2016-os idény folyamán 36 tétmérkőzésen léphetett pályára a Juve színeiben, melyek során 13 alkalommal vette be az ellenfelek hálóját. Habár a 30 esztendős horvát nem tartozik azon támadók közé, akik általában képesek 30 gólt szerezni egy szezonon belül, viszont a minimális találataival képes akár meccsek végkimenetelét is eldönteni vagy éppen megváltoztatni. A torinói együttes mellett korábban erősíthette többek között az Atletico Madridot és a Bayern Münchent is.
Németh Boldizsár
Őrült hajrá Észak-Macedóniában…
Egy kétmillió svájci frankos FIFA-kifizetést vizsgáltak
Az angol sajtó azonban nincs elájulva tőle
A védő szerződése nyáron jár le az angol klubnál
Élvonalbeli debütáns húzhat kesztyűt…
Szükségük lesz az erősítésre ezen a poszton!
A kétgólos előny sem volt elég a győzelemhez a hollandok ellen…
A török tehetség játékperceibe legutóbb Szoboszlai Dominik kötött bele…
Egykor trenírozott együttesétől igazolna Unai Emery…
A harmadik helyen zárták a csoportot…
A városi vetélytárs már régóta ácsingózik rá…
A klub nem fedte fel a kilétét, de a sajtóban fény derült rá…
A Manchester City is figyeli a játékost…
Újabb két mérkőzést játszanak április elején…
A bennmaradásért küzdenek…
Ritkán történik hasonló egy klubcsapat életében…
Nem nyugodt a jelene és jövője miatt a brazilok egyik legnagyobb tehetsége…
Meggondolta magát…
Újabb név a blancók középpályájára…
Felelevenítette az élményeket a Paks játékosa…
Nem történt igazi meglepetés a hétfői vb-selejtező mérkőzéseken…
Izland után Írországgal sem bírtak…
A mérkőzés után sem csillapodtak a kedélyek
Korábban még a távozásáról szóltak a hírek