Őrült hajrá Észak-Macedóniában…
Egy kétmillió svájci frankos FIFA-kifizetést vizsgáltak
Az angol sajtó azonban nincs elájulva tőle
A védő szerződése nyáron jár le az angol klubnál
Élvonalbeli debütáns húzhat kesztyűt…
Szükségük lesz az erősítésre ezen a poszton!
A kétgólos előny sem volt elég a győzelemhez a hollandok ellen…
A török tehetség játékperceibe legutóbb Szoboszlai Dominik kötött bele…
Egykor trenírozott együttesétől igazolna Unai Emery…
A harmadik helyen zárták a csoportot…
A Chelsea védő hadjárata sem úgy alakul, ahogy azt a londoni kékeknél eltervezték, ugyanis eddig két olasz csapatot kerestek meg ez ügyben, ám mindkettő elutasította közeledésüket.
Ahogy arról már mi is beszámoltunk a Napoli kétszer is visszadobta a Chelsea ajánlatát Kalidou Koulibalyért, így érthető módon Antonio Conte és stábja más játékos iránt is elkezdett érdeklődni.
A következő kiszemelt pedig nem más volt mint az AC Milan egyik legnagyobb értéke, Alessio Romagnoli. A 21 éves védőért a londoniak egy 30 millió fontos ajánlatot küldtek, azonban ezt a Milan köszönte szépen, de elutasította, így tehát a Napoli után a milánóiak sem szeretnék eladni egyik legnagyobb értéküket.
Nagy kérdés, hogy a Chelsea merre tart tovább ezen a fronton. Ismerve Roman Abramovich módszereit lehet, hogy egy megemelt ajánlattal gyorsan lezárják valamelyik transzfert.
Őrült hajrá Észak-Macedóniában…
Egy kétmillió svájci frankos FIFA-kifizetést vizsgáltak
Az angol sajtó azonban nincs elájulva tőle
A védő szerződése nyáron jár le az angol klubnál
Élvonalbeli debütáns húzhat kesztyűt…
Szükségük lesz az erősítésre ezen a poszton!
A kétgólos előny sem volt elég a győzelemhez a hollandok ellen…
A török tehetség játékperceibe legutóbb Szoboszlai Dominik kötött bele…
Egykor trenírozott együttesétől igazolna Unai Emery…
A harmadik helyen zárták a csoportot…
A városi vetélytárs már régóta ácsingózik rá…
A klub nem fedte fel a kilétét, de a sajtóban fény derült rá…
A Manchester City is figyeli a játékost…
Újabb két mérkőzést játszanak április elején…
A bennmaradásért küzdenek…
Ritkán történik hasonló egy klubcsapat életében…
Nem nyugodt a jelene és jövője miatt a brazilok egyik legnagyobb tehetsége…
Meggondolta magát…
Újabb név a blancók középpályájára…
Felelevenítette az élményeket a Paks játékosa…
Nem történt igazi meglepetés a hétfői vb-selejtező mérkőzéseken…
Izland után Írországgal sem bírtak…
A mérkőzés után sem csillapodtak a kedélyek
Korábban még a távozásáról szóltak a hírek