A kétgólos előny sem volt elég a győzelemhez a hollandok ellen…
A török tehetség játékperceibe legutóbb Szoboszlai Dominik kötött bele…
Egykor trenírozott együttesétől igazolna Unai Emery…
A harmadik helyen zárták a csoportot…
A városi vetélytárs már régóta ácsingózik rá…
A klub nem fedte fel a kilétét, de a sajtóban fény derült rá…
A Manchester City is figyeli a játékost…
Újabb két mérkőzést játszanak április elején…
A bennmaradásért küzdenek…
Ritkán történik hasonló egy klubcsapat életében…
Az FC Barcelona védője, a mindig határozott véleménnyel jelentkező Gerard Piqué a minap nem spórolt a dicsérő szavakkal frissen Olimpiát nyert csapattársát, Neymart illetően.
Nehéz időszakokon van túl a katalán sztárcsapat brazil légiósa. Neymar a két évvel ezelőtti, számára hazai rendezésű Világbajnokságon csak a negyedik helyen végzett, míg a tavalyi Copa Americán a brazil válogatott szintén esélytelen volt a végső sikerre. Idén pedig választás elé állította saját klubja: a Selecao csak egy tornán számíthatott rá. Azaz Neymarnak döntenie kellett, hogy vagy a centenáriumi Copan, vagy a rioi Olimpián vesz részt. A különc támadó végül utóbbi mellett tette le a voksát, és lám milyen jól tette! A brazil nemzeti együttes történelme során először hódította el a labdarúgás olimpiai bajnoki címét.
„Az olimpián Neymar megmutatta, hogy ő az egyik legjobb játékos a világon, miközben ő lőhette be a még mindent eldöntő büntetőt is, amivel megnyerhették a címet. Most pedig eljöttek számára a pihenés napjai. Nem volt könnyű számára, hogy ekkora nyomás alatt kell viselnie a brazil mezt. Neki és a csapattársainak ezt egy nagyon nehéz torna volt.” – büszkélkedett sikeres kollégájával Piqué, aki egy kissé elfelejtkezett a Barca másik olimpiai bajnokáról, Rafinharól.
A németek elleni győztes büntetőpárbajt követően Neymar egy kis extra pihenőt kapott egyébként Luis Enrique vezetőedzőtől, lévén a brazil légiós már több mint egy éve folyamatosan csúcsra járatott edzettségi állapotban van.
Balogh József
A kétgólos előny sem volt elég a győzelemhez a hollandok ellen…
A török tehetség játékperceibe legutóbb Szoboszlai Dominik kötött bele…
Egykor trenírozott együttesétől igazolna Unai Emery…
A harmadik helyen zárták a csoportot…
A városi vetélytárs már régóta ácsingózik rá…
A klub nem fedte fel a kilétét, de a sajtóban fény derült rá…
A Manchester City is figyeli a játékost…
Újabb két mérkőzést játszanak április elején…
A bennmaradásért küzdenek…
Ritkán történik hasonló egy klubcsapat életében…
Nem nyugodt a jelene és jövője miatt a brazilok egyik legnagyobb tehetsége…
Meggondolta magát…
Újabb név a blancók középpályájára…
Felelevenítette az élményeket a Paks játékosa…
Nem történt igazi meglepetés a hétfői vb-selejtező mérkőzéseken…
Izland után Írországgal sem bírtak…
A mérkőzés után sem csillapodtak a kedélyek
Korábban még a távozásáról szóltak a hírek
Négyéves szerződés léphet életbe…
Hatalmas érvágás Szoboszlai csapatának…
Cserelehetőség hiányában játszania kellett…
Így folytatódik a Nemzetek Ligája…
A szezon végén lejár a játékos szerződése az angolokkal, így ingyen kaparinthatják meg őt a spanyolok…
Kevés lehetőséget kap Arne Slottól!