“Soha nem fordult meg a fejemben, hogy eligazoljak…”
Felmerült ez a forgatókönyv is…
Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
A Chelsea a várakozásoknak megfelelően hozta hazai bajnokiját a Burnley ellen a Premier League 3. fordulójában.
A londoni kékek torony magas esélyesnek számítottak a Burnley ellen. A játékosok szinte egytől-egyig egészségesek, még nem kezdődött el a szerda-szombat ritmus, a bajnokság elején vagyunk és a Chelsea játszott otthon – miért ne nyertek volna? A kérdésre igazából most sem született cáfolat, hiszen gyakorlatilag egy percig sem volt benne a találkozóban, hogy a vendégek akár csak az egy pontra is esélyesek lennének. Conte együttese nagyon célratörő volt, Hazard korai gólja után pedig csak a gólkülönbség volt kérdőjeles. Az első találatot többek között annak köszönhette a Burnley, hogy elég optimisták voltak a támadás építésekor: feltolták a védelmüket, a labdavesztés után pedig nem volt sansz megállítani a lendületbe kerülő Hazardot. No ilyen hibát többet nem követett el a vendég csapat, amely onnantól megszilárdította a védelmét és visszaállt. A Cheslea a középpályán szenzációs volt: azonnal sikerült labdát szerezniük és nem engedtek ki. Folyamatosan járatták a játékszert.
Többnyire a széleken próbálták meg felbontani ellenfelük védelmét, de a középpályások is rendesen játékban voltak. Taktikailagnagyon egyben vannak a londoniak, akik tökéletes kontroll alatt tartották a találkozót. Rohamaik után még egy kis szusszanás is belefért a részükről,mielőtt növelni tudták a különbséget: a szokásos forgatókönyv csak annyiban változott, hogy a jobb szélen helyezkedő Willian lövését ezúttal nem sikerült egy az egyben blokkolni, plusz a kapus is lekésett. A második félidő innentől már csak formalitásnak tűnt. A kékek épp annyit adtak csak bele, amennyit feltétlenül muszáj volt. A vendégeknek még néhány lehetőségük is akadt, de a Chelsea sosem engedte őket elég közel ahhoz, hogy tényleges veszélyt jelentsenek. Sőt, néha még támadtak is a hazai játékosok, hátha összejön a harmadik találat – ez végül meg is lett. Lezárásképp a 89. percben, a csereként beállt Moses érkezett Pedro beadására, így meglett a harmadik találat. A végeredmény így 3-0, amivel a Chelsea 100%-osan vezeti a bajnokságot.
http://www.dailymotion.com/video/x4qm3lk_goal-den-hazard-chelsea-1-0-burnley-27-08-2016-premier-league_sport
http://www.dailymotion.com/video/x4qm731_willian-goal-hd-chelsea-2-0-burnley-27-08-2016_sport
http://www.dailymotion.com/video/x4qmcel_victor-moses-super-goal-hd-chelsea-2-1-burnley-27-08-2016-hd_sport
Chelsea – Burnley 3-0
G.: Hazard (9.), Willian (41.), Moses (89.)
Ezen a napon nem minden londoni csapat járt sikerrel. A Crystal Palace nem sokkal teljesített gyengébben, mint ellenfele, mégis majdnem ráfáztak. Még a 11. percben került előnybe a vendég Bournemouth, amikor a norvég válogatott King talált be. Innentől a hazaiakon volt a sor, hogy alkossanak valamit. Mindössze 5 perccel az első gól után jött is a nagy lehetőség: büntetőhöz jutott a Palace, Cabaye azonban ezt nem tudta kihasználni, így maradt az 1-0. A folytatásban csak egy kicsivel tudott fölénybe kerülni a hazai csapat – annyira nem, hogy be tudja szorítani ellenfelét. Nem alakult ki különösebben sok helyzet, de a londoniak a kínálkozó lehetőségeikkel sem tudtak élni. Úgy tűnt, hogy egy szűk vereséggel zárják ezt a napot, ám kitartásuk végül kifizetődött: a 94. percben Dann góljával sikerült megmenteniük egy pontot, így kialakult az 1-1-es végeredményt.
Crystal Palace – Bournemouth 1-1
G.: King (11.), Dann (94.)
“Soha nem fordult meg a fejemben, hogy eligazoljak…”
Felmerült ez a forgatókönyv is…
Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
35 évesen leülhet a kispadra…
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Soha nem látott mélypont…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Számtalan tehetség fiatal is helyet kapott Lionel Messiék mellett…
Változtatást sürget az edző…