A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
35 évesen leülhet a kispadra…
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Biztosra lehet venni azt a tényt, hogy Blaise Matuidi nem lesz a Juventus játékosa, mivel a Paris Saint-Germainnek esze ágába sincsen megválni egyik legfontosabb emberétől. A “zebrák” ennek köszönhetően állítólag új középpályás megszerezésén ügyködnek, akit szintén jó pár alkalommal szóba hoztak az olasz gárdával.
A Juventus új célpontja nem más, mint a Newcastle United alkalmazásában álló Moussa Sissoko. A szintén francia középpályást korábban szóba hozták már az “öreg hölggyel”, de a Matuidi féle pletykák óta ezek elcsendesedtek, addig pedig leginkább az Interrel boronálták össze. Korábbi nyilatkozatában elmondta, hogy szeretne a Real Madridban játszani, viszont minden bizonnyal ez nem az álma nem fog valóra válni. A “szarkák” nem kis tőkét szeretnének az asztalon látni érte, amely 30 millió euró, illetve ritkán olvasni 40 millióról is.
Moussa Sissoko 2013 januárja óta tartozik a Newcastle United kötelékébe. A válogatott labdarúgó minden szezonban oda tartozott az angol klub legkiemelkedőbb játékosai közé. Minden frontot egybe véve 133 tétmérkőzésen léphetett pályára jelenlegi állomáshelyén, melyek során 12 találatig jutott és 19 gólpasszt osztott ki. Szintén meghatározó személyiségnek számít a francia nemzeti csapatban is, ahol eddig 44 találkozón kapott lehetőséget. A 2014-es Vb-n, majd az idei Eb-n is meggyőző teljesítményt nyújtott. Ennek tükrében tehát valószínűleg reménykedik benne, hogy ez végre klubszinten is kifizetődik a számára.
Németh Boldizsár
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
35 évesen leülhet a kispadra…
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Soha nem látott mélypont…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Számtalan tehetség fiatal is helyet kapott Lionel Messiék mellett…
Változtatást sürget az edző…
Egyre távolabb az európai kupaindulást érő helyektől a milánói gárda
A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Ruben Amorim csapatának!
Hátrányból fordítva nyert a gyengélkedő együttes…
Ranieri cseréi szállították a győzelmet a “Farkasoknak”!
A hajrában kapaszkodtak vissza…
A Kazincbarcika növelte az előnyét az élen…
A katalánok már a 17. percben emberelőnybe kerültek…
Camaj volt a kiesés ellen küzdő kecskemétiek hőse!
Hosszú távú megoldást terveznének Münchenben…
Folytatódott a győzelmi sorozat…
Ezzel a sikerrel nyolc pontra elléptek a kiesőzónától!
Kedden az Atlético Madrid ellen lépnek pályára
Hamarosan megkötik a megállapodást…