Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
A harmadik fordulót rendezték a hétvégén a Premier League-ben. Ez a hétvége sem múlhatott el rangadó nélkül, a Tottenham – Liverpool volt a forduló derbyje.
A forduló rangadóval indult szombat kora délután Tottenham – Liverpool mérkőzést rendeztek. A vörösök szereztek vezetést a Spurs otthonában, de a hajrában Rose egyenlített. Klopp tanítványai három fordulót követően négy ponttal állnak, igaz ebből kétszer is rangadót játszottak már és idegenben a riválisok pedig könnyebb sorsolásokkal kezdték a szezont. Az Arsenal idei első győzelmét a Watford otthonában szerezte meg, miután 3:1-re győztek Wenger tanítványai. A Southampton továbbra sem találja a formáját és mindössze egy döntetlenre futotta hazai pályán a Sunderland ellen. Moyes csapata ezzel továbbra sem tudott győzni, és egy ponttal rendelkeznek. A címvédő Leicester is idei első győzelmét aratta a Swansea ellen, a mérkőzésen Vardy és Morgan is betalált míg az előző szezon legjobbjra Mahrez büntetőt hibázott. A liverpooli kéke egy öngóllal győztek a Stoke City ellen és három nagy csapat mögött a negyedik helyen állnak. A Chelsea és a Manchester City is folytatta remek sorozatát és harmadik mérkőzésüket is megnyerték. A londoniak a Burnley csapatát verték három góllal, míg a City a West Ham-et verte két góllal. Jose Mourinho csapat a Hull otthonában az utolsó pillanatokban harcolta ki a győzelmet Rashford góljával.
Részletes összefoglalók az adott mérkőzésre kattintva olvashatóak.
Tottenham Hotspur – Liverpool 1-1
G.: Rose (72.) ill. Milner (43. – büntető)
Chelsea – Burnley 3-0
G.: Hazard (9.), Willian (41.), Moses (89.)
Crystal Palace – Bournemouth 1-1
G.: Dann (94.) ill. King (11.)
Southampton – Sunderland 1-1
G.: Rodriguez (85.) ill. Defoe (80.)
Watford – Arsenal 1-3
G.:Pereyra (57.) ill. Cazorla (9.-büntető), Sanchez (40.), Özil (45+1.)
Everton – Stoke City 1-0
G.: Given (51., öngól)
Leicester City – Swansea City 2-1
G.: Vardy (32.), Morgan (52.) ill. Fer (80.)
Hull City – Manchester United 0-1
G.: Rashford (90+4.)
West Bromwich – Middlesbrough 0:0
G.: –
Manchester City – West Ham 3:1
G.: Sterling (7., 90+3.), Fernandinho (18.) ill. Antonio (58.)
Tabella: eredmenyek.com
Ondik G.
Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
35 évesen leülhet a kispadra…
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Soha nem látott mélypont…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Számtalan tehetség fiatal is helyet kapott Lionel Messiék mellett…
Változtatást sürget az edző…
Egyre távolabb az európai kupaindulást érő helyektől a milánói gárda
A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Ruben Amorim csapatának!