A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
35 évesen leülhet a kispadra…
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Giuseppe Rossi az egyik legszerencsétlenebb futballista, a folyamatos sérülések miatt soha nem tudott kiteljesedni, pedig remek képességekkel van megáldva. Most úgy tűnik, hogy vége van firenzei karrierjének, ugyanis újra elpasszolták kölcsönbe, ezúttal a Celta Vigóhóz.
Rossi 2013 óta a Fiorentina játékosa, sérültként érkezett, de a 2013-14-es szezonban már bizonyította, hogy még mindig nagyszerű játékos. Abban a szezonban 2014 januárjában egy nagyon csúnya sérülést szenvedett, ami miatt egy újabb négy hónapot ki kellett hagynia, pedig vezette a góllövőlistát is. Azzal, hogy sokszor nem tudott pályára lépni önhibáján kívül, belement abba, hogy csökkentsék a fizetését, hiszen a pályán kívül nincs hasznára a csapatnak. Paulo Sousa már tavaly januárban is elküldte kölcsönbe a Levantéhoz, akiket nem sikerült bent tartania az első osztályban góljai ellenére.
Elég jó teljesítményt nyújtott viszont ahhoz, hogy a Celta Vigo felfigyeljen rá, így a galíciaiakkal komolyabb célokat is maga elé tűzhet. Kölcsönbe érkezik Vigóba, de van rá lehetőség, hogy egy évvel meghosszabbítsa majd a szerződését a szezon végén. Amennyiben egészséges tud maradni, akkor ez egy elég jó fogás a Celtának, a kölcsönnel meg nem vállaltak nagy kockázatot arra az esetre sem, ha netán megint hosszabb időre kidőlne.
Tereh Balázs
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
35 évesen leülhet a kispadra…
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Soha nem látott mélypont…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Számtalan tehetség fiatal is helyet kapott Lionel Messiék mellett…
Változtatást sürget az edző…
Egyre távolabb az európai kupaindulást érő helyektől a milánói gárda
A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Ruben Amorim csapatának!
Hátrányból fordítva nyert a gyengélkedő együttes…
Ranieri cseréi szállították a győzelmet a “Farkasoknak”!
A hajrában kapaszkodtak vissza…
A Kazincbarcika növelte az előnyét az élen…
A katalánok már a 17. percben emberelőnybe kerültek…
Camaj volt a kiesés ellen küzdő kecskemétiek hőse!
Hosszú távú megoldást terveznének Münchenben…
Folytatódott a győzelmi sorozat…
Ezzel a sikerrel nyolc pontra elléptek a kiesőzónától!
Kedden az Atlético Madrid ellen lépnek pályára
Hamarosan megkötik a megállapodást…