Még egy vereség, és soha nem látott “mélypontra” jut a Man. City menedzserének edzői karrierje…
A Laziót pontszámban befogták, de a Juventus és Atalanta kettős is belátható távolságra került…
Remekül teljesít a szezon közben igazolt hálóőr
Profitálhat a lecseréléséből…
Brutális fordítást vittek véghez…
Gazdagék nagyszerűen kezdték az új idényt…
Megállapodtak a folytatásról…
Átmenetileg 4 pontra ellépett legfőbb riválisától a címvédő!
A görög élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő AEK Athén színeiben folytatja pályafutását a Manchester City korábbi hátvédje – számolt be róla a klub hivatalos honlapja.
Az AEK Athénhoz igazolt a Manchester Cityt is megjárt Joleon Lescott, aki az elmúlt idényt az Aston Villa színeiben töltötte. A rutinos angol hátvéd két évre írt alá a neves görög együtteshez.
Joleon Lescott 2009 nyarán csatlakozott a Manchester City, ahol összesen öt esztendőn keresztül rúghatta a bőrt. Egy szezont kivéve egyértelműen alapembernek számított a “kékek” hátsó alakzatában. Minden frontot egybe véve 160 tétmérkőzésen léphetett pályára egykori állomáshelyén. A 2014-es nyári átigazolási piac idején a West Bromwich Albionhoz igazolt, majd egy évvel később a városi rivális Aston Villánál kötött ki. Az előbb említett gárdák mellett megjárta még a Wolwerhampton Wandererst és az Evertont is.
Németh Boldizsár
Még egy vereség, és soha nem látott “mélypontra” jut a Man. City menedzserének edzői karrierje…
A Laziót pontszámban befogták, de a Juventus és Atalanta kettős is belátható távolságra került…
Remekül teljesít a szezon közben igazolt hálóőr
Profitálhat a lecseréléséből…
Brutális fordítást vittek véghez…
Gazdagék nagyszerűen kezdték az új idényt…
Megállapodtak a folytatásról…
Átmenetileg 4 pontra ellépett legfőbb riválisától a címvédő!
A tolnaiak így 3 pontra megközelítették a listavezető Puskás Akadémiát!
A katalán játékosok kezdeményezésére…
Mindkét csapat nagyon fontos pontokat hullajtott el…
Krstovic duplája végül nem ért pontot a Leccének!
Első gólját szerezte a magyar légiós a lengyel csapatában…
Nem sikerült közelebb kerülni a dobogóhoz…
Az olasz mester szerint a csapata remek formában várja a nagy tavaszi hajrázást…
Eddig azt gondolhattuk, hogy ‘csak’ az FC Barcelonánál nem volt elégedett a fiatal játékos…
Nem tudta kihasználni a riválisok botlását Niko Kovac csapata…
A magyar légiós csapata is bejelentkezett a rájátszásért…
Egyre közelebb a bajnoki címhez a liverpooli együttes…
Hatalmas lehetőséget szalasztottak el a “Gyógyszergyáriak”, hiszen a Bayern München is kikapott!
A kiesés elől menekülő Bochum tudott fordítani a listavezető otthonában…
A nyírségiek pedig nagyon fontos pontokat buktak el…
Nagy nevek érkezhetnek Londonba a csalódást keltő szezont követően…