A városi vetélytárs már régóta ácsingózik rá…
A klub nem fedte fel a kilétét, de a sajtóban fény derült rá…
A Manchester City is figyeli a játékost…
Újabb két mérkőzést játszanak április elején…
A bennmaradásért küzdenek…
Ritkán történik hasonló egy klubcsapat életében…
Nem nyugodt a jelene és jövője miatt a brazilok egyik legnagyobb tehetsége…
Újabb név a blancók középpályájára…
Felelevenítette az élményeket a Paks játékosa…
Priskin Tamás öccse Vankó Imre is az ETO-ban nevelkedett, két évvel ezelőtt tavasszal Pápán szerepelt kölcsönben. Az előző bajnokságban visszatért az ETO-hoz, s az NB III-ban harminc meccsen négy gólig jutott. Az idei szezonban bevásároltak a zöld-fehérek a csatárposztra, így Vankó is több labdarúgó után elhagyta a Győrt.
Vankó a pápai kölcsönjátéka alatt nyolc NB I-es meccsen szerepelt, most még egy évig biztos nem növelheti ezt a mérkőzésszámot, miután osztályt nem, csak csapatot váltott. Klubja a Győr mellett a nyugati csoportot is elhagyta, áttért a középbe a Prukner László által irányított Budafok csapatához igazolt. A hétvégi Gyula elleni bajnokin már be is mutatkozott új klubjába, ahol végigjátszotta a kilencven percet. Szintén Budafokon folytatja a héten a Szeged 2011-el szakító Vladimir Veszelinov is. Prukner csapatánál a cél nem lehet más, mint az osztályváltás. (persze felfele) Nyári igazolások is erről árulkodnak többek között Grúz Tamás, Vaszicsku Gergő, az exdiósgyőri és expápai Nagy Tamás, az MTK-tól Ladányi Tibor is itt folytatja, a már eddig is itt játszó Csizmadia Csaba és Oláh Lóránt mellett.
Endrődi Dávid
A városi vetélytárs már régóta ácsingózik rá…
A klub nem fedte fel a kilétét, de a sajtóban fény derült rá…
A Manchester City is figyeli a játékost…
Újabb két mérkőzést játszanak április elején…
A bennmaradásért küzdenek…
Ritkán történik hasonló egy klubcsapat életében…
Nem nyugodt a jelene és jövője miatt a brazilok egyik legnagyobb tehetsége…
Meggondolta magát…
Újabb név a blancók középpályájára…
Felelevenítette az élményeket a Paks játékosa…
Nem történt igazi meglepetés a hétfői vb-selejtező mérkőzéseken…
Izland után Írországgal sem bírtak…
A mérkőzés után sem csillapodtak a kedélyek
Korábban még a távozásáról szóltak a hírek
Négyéves szerződés léphet életbe…
Hatalmas érvágás Szoboszlai csapatának…
Cserelehetőség hiányában játszania kellett…
Így folytatódik a Nemzetek Ligája…
A szezon végén lejár a játékos szerződése az angolokkal, így ingyen kaparinthatják meg őt a spanyolok…
Kevés lehetőséget kap Arne Slottól!
Az első félidőben eldőlt a visszavágó…
Szaúd-Arábia lehet a következő állomása…
A táblázat mindkét végén szoros küzdelem zajlik…