Állítja több olasz sportlap. Köztük olyan hitelesnek mondható forrás is, mint a Sky. Tudniillik, hogy az AC Milan kikapott hazai pályán az Udinese csapatától 1:0-ra. Montella pedig nem hagyta ezt szó nélkül.
Veszíteni az egy dolog. Hazai pályán veszíteni is egy dolog és még csak nem is feltétlenül a bekapott gól módja a gond, hanem a játékhoz való alázat, szív és karakter hiánya. Vincenzo Montella állítólag ezekre hívta fel – nem túl Barokkos körmondatokba foglalva- a tanítványainak a figyelmét. Érdekessége a dolognak, hogy az edzőről korábban nem forogtak ilyen hírek a médiában, pedig voltak azért nehéz pillanatai, mind Firenzében, mind pedig a Sampdoriaban, csak a példa kedvéért. A Sky értesülései szerint, az olasz tréner azt is elmondta a fiainak, hogy csak azok fognak helyet kapni a kezdőben, akik tényegesen kiérdemlik. Nem fogja érdekelni a trénert, hogy kinek mekkora az támogatottsága (médiában vagy a szurkolók között).
Mint feljebb említésre került, Montella nem tartozott a forrófejű edzők közé. Meglehet, hogy csak nem tudtunk róla, de azért az olasz sajtó szeret csámcsogni az trénereken (mondjuk melyik médium nem?!) és azoknak a gondjain. Szóval biztosra veszem, hogy amikor Romaban vagy Fiorentinaban edzősködött és lett volna valami dühkitörése, akkor arról tudtunk volna. Ám ez az érzelmi ágyúdurranás csak most következett be. A kérdés magától adódik: Miért?
Szóval adott egy óriási múltú klub, ami éppenséggel az elmúlt években csalódást keltő eredmények, helyezések sokaságát tudta magáénak. Az együttes vezetésében totális fejetlenség uralkodott, hiszen a korábbi anyagi forrásai a csapatnak elapadtak (Berlusconi levette a kezét a klubról ilyen szempontból) és edző, edzőt váltott. Nem volt kiépített startégia, menedzsmentje a klubnak. Mindegyik tréner valami mást akart megvalósítani a gárdánál úgy, hogy eleve kötött kézzel ültek le megírni a házit. Nem tudták saját képükre formálni a keretet – az anyagi lehetőségek korlátja miatt – illetve eleve rövid időre, alkalmi munkára hívták őket, amivel aztán annyit lehet kezdeni, mint a kiborult pálinkával.
Majd jött a nyár és már látszódott a fény az alagút végén. Új befektetők jelentek meg a székház előtt és el is kezdődött a tervezgetés egy új Milan felállítása érdekében. Ennek az új érának a kezdő embere pedig Montella lett. Neki kell megindítania a csapatot egy új úton, egy olyanon, ami több sikert eredményez, mint az elmúlt évek kátyús, fagyos földútjai.
Ugorjunk egyet egészen az első fordulóig. A nyári átigazolási szezonól nem érdemes sokat beszélni, merthogy az anyagiak azért még nem rendezőtek a csapatnál, így komolyabb nagy hal nem akadt a horogra. Ellenben megtartották Baccat, aki három góllal hálálta meg a belé fektetett bizalmat a Torino ellenében. Nyert is a csapat 3:2-re, de ott is jelentkeztek már gondok. Ugyanis csak Donnarumma miatt nem lett 3:3 az eredmény. A kapus az utolsó percben hárított egy büntetőt. Valószínűsítem, hogy amennyiben a tizenegyes bement volna, Montella egy nem túl népszerű japán szokást hajtott volna végbe az emberein. A Milan elfáradt a második félidőre, és úgy dülöngéltek a pályán, mint újszülött pingvin a jégen. Mindenesetre megúszták. Majd jött a nagy Napoli… Mit lehet mondani? Ameddig bírta Vincenzo csapata, addig partiban voltak a déliekkel. Majd jött egy holtpont, amin nem tudott átlendülni a gárda és Sarri együttese összelapította őket, annak rendje és módja szerint. Újfent kihagyott fejben a csapat és tisztán lehetett látni, hogy a legtöbb játékos ott vesz már levegőt, ahol nem illik.
Elérkeztünk hát ahhoz a találkozóhoz, ahol kiborult a bili. A forgatókönyv ugyan az. Az első 45 perc már-már pazar volt a hazai klub részéről. Szépen, agresszíven és szervezetten játszottak és éppenséggel csak a gól hiányzott tőlük. Voltak kombinatív megoldásaik és olyan játékosaik (mint például Suso), akik kifejezetten élvezték a focit. Ám jött egy szünet és egy teljesen más AC Milant láthattunk a második etapon. Dekoncentráltak és lomhák voltak. A középpálya megszűnt, mint olyan. A támadók súlytalanok lettek. Baccanál egyenesen az volt az ember érzése, hogy szenvedés neki a pályán lenni. És mit ad Isten, az utolsó percekben az Udinese betalált, amivel meg is nyerte a mérkőzést. Itt azért már érthetjük, hogy miért akadt ki Montella.
Igaza van abban, hogy több alázatot és koncentrációt kér a játékosaitól. Még ha az alázatot, a szívvel való játékot nem is tudja beleverni az embereibe, a koncentrációért ő nagyon is felelős. Feltűnő volt ugyanis, hogy mennyire elfáradnak a piros-feketék a meccs utolsó harmadára. A fizikai fáradtság természetesen jelentkezni fog mentálisan is, kisebb áramszünetekkel a fejekben és tompasággal. Így Montellat elő lehet venni az alapozás hatékonysága kapcsán. Nyilván szezon eleje van és lesz ez még másképp, de ez egy nem túl jó kezdet. Nem sok boldogság hormont termelt eddig a csapat a szurkolóinak, még ha vannak jó periódusai is a meccseken… Montellanak össze kell kapnia a gárdát elsősorban fizikálisan majd mentálisa. Kell egy biztos erőállapot, majd jöhet a Minden héten háború beszéd …
Borbély Szabolcs
