Az Inter szezonja óriási lökést kapott azáltal, hogy tegnap a Derby d’Italián 2-1-re legyőzte a Juventust, ráadásul hátrányból fordítva. Az utolsó győzelmet a bajnokságban még a triplázós csapat aratta 2010-ben. A kérdés már csak az, hogy ez egy kósza fellángolás volt vagy valami hasonló nagynak és dicsőségesnek a kezdete?
Először is szögezzük le, egy meccsből nem lehet még komoly következtetéseket levonni. Az Inter nem lett hirtelen jobb csapat, mint a Juventus. Jeleket viszont megfigyelhettünk, amik a jövőben fontosak lehetnek.
Letámadás
Tegnap a letámadás magasiskoláját mutatta be az Inter. Megfigyelhető volt többször is, hogy a Juventus nem tudott kijönni a saját térfeléről sem, mert remekül zárták le a passzsávokat a Nerazzurri játékosai. Ennek például jelét sem láthattuk a Pescara ellen. Icardi, Éder, Candreva, Banega és Mário is zavarta a labdakihozatalt, amit emiatt gyakran nem is tudott gyakran megoldani a címvédő. Frank de Boer nagyszerűen kitalálta ezt, Allegri pedig nem tudta ezt átjátszani, maradt az a módszer, hogy felrugdalják Mandzukicra a labdákat, ő lefejeli Dybalának, és ebből próbálnak kezdeni valamit. Ez azonban nem működött, ugyanis Murillo nagyszerűen semlegesítette a horvátot, 5 fejpárbajt nyert meg, míg Mandzukic egyet sem. Mindössze 21-szer ért labdába a korábbi Bayern játékos, ami elég siralmas teljesítmény.
Ha viszont véletlenül mégis sikerült valahogy megtartani a felívelt labdát, akkor általában a csapatrészek nagyon távol voltak egymástól, és ismételten labdát vesztettek a Zebrák. Ennek köszönhetően az Inter egész hosszú időszakokra tudta kapuja elé szögezni a Juvét. Ugyanakkor ezen bőven van még mit csiszolni, hiszen az is látszott, hogy ezt nem bírják végig a játékosok, eleve csak időszakosan vették elő ezt a módszert – például a második félidő elején, amikor komoly nyomást helyeztek a Zebrákra. Icardit érdemes még külön kiemelni, az argentin csatár végig remekül játszott, nem hagyta élni a Juve védőit, és végül az ő klasszisa kellett ahhoz, hogy az Inter fordítani tudjon.
Középpályás fölény
A másik nagyon fontos aspektusa a meccsnek az volt, hogy a középpályán a Nerazzurri abszolút dominálta ellenfelét. Joao Mário, Éver Banega és Gary Medel is elképesztően jól játszott, teljesen fölé nőttek a Khedira-Asamoah-Pjanic trojkának. Medel 4 labdaszerzés mellett 1 interceptionnel is (ennek a szónak nincs rendes magyar megfelelője, nagyjából lekapcsolt passznak lehetne fordítani) büszkélkedhet. A túloldalon a teljes középpálya tud felmutatni két labdaszerzést (Pjanic mindkétszer, pedig neki lenne a legkevésbé a feladata). A passzhatékonyságok között is érdemes megfigyelni a különbséget, míg Medel, Mário és Banega rendre 90,9; 87,2 és 88,9%-kal passzolt, addig a túloldalon Khedira, Asamoah és Pjanic csak 86,5; 77,5; 82,4%-kal.
Hibák
Azért látszott, hogy korántsem sebezhetetlen az Inter, Alex Sandro nagyon gyakran tudott veszélyt teremteni a bal oldalon leginkább akkor, amikor egy az egyben maradt D’Ambrosióval. A két szélsővédő eleve nem képviseli azt a minőséget, mint a csapat többi része, ez pedig később még visszaüthet. A másik probléma az erőnléttel volt, de ezt már korábban is említettük.
Konklúzió
Ez még csak egyetlen meccs volt, nem lehet kijelenteni, hogy az Inter igen is visszatért a színre, de mindenképp egy intőjel a Juventus számára, hogy ezen a meccsen lejátszották őket. A milánóiak valószínűleg inkább a betömörülő csapatok ellen szenvedhetnek meg, – ahogy azt láthattuk például a Pescara ellen – míg a Juve ezeket rendre bedarálja. Nem akarunk olyan jóslatokba bocsátkozni, hogy egyik vagy másik lesz a bajnok, annyit viszont mindenképp hozzáfűznénk, hogy Frank de Boer ezen a találkozón bizonyította, hogy egyáltalán nem rossz edző. Ha hagyják dolgozni, akár nagy dolgokat is elérhet.
Tereh Balázs
