Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kihírdette Storck a bővített keretet

Megnevezte kiválasztottjait Bernd Storck szövetségi kapitány a Svájc és Lettország elleni világbajnoki – selejtező bővített keretébe. Egyelőre harminc játékost nevezett meg, melyben már megtalálhatóak a külföldön játszó labdarúgók is. A keret magyarországi labdarúgói a hétvégi bajnoki forduló után fognak összegyűlni, s kezdik meg a felkészülést.

keretkep21-e1474556671334(mlsz.hu)

A 30 fős keretben ismét helyet kaptak az OTP Bank Ligában jól teljesítő fiatalok, így Kovácsik Ádám, Botka Endre, Hangya Szilveszter, Nagy Dominik, Nagy Gergely vagy Vida Máté, tehát Bernd Storck továbbra is következetes abban, hogy megfelelő teljesítmény esetén lehetőséget ad a jövő reménységeinek is. Mellettük ismét ott lesz a keretben Gyurcsó Ádám is, aki rendszeres játéklehetőség mellett jól teljesít a Pogon Szczecinnél – írja az mlsz.hu.

A fiatalok közül többen pályára léphetnének még az U21-es válogatottban is, amely szintén az A-válogatott mellett készül majd Telkiben a portugálok elleni Eb-selejtezőre.

A párhuzamos összetartás célja, hogy a fiatalok érezzék: az U21-es válogatott már a felnőtt válogatott előszobája, és a két csapat egy nagy családként élje meg a felkészülést, a játékosok ismerjék meg egymást és a válogatott játékstílusát, miközben erősödik a közösség csapatszelleme is – fogalmazott Bernd Storck az mlsz.hu-n olvasható nyilatkozatában.

Kapusok:
Dibusz Dénes (Ferencváros)
Gulácsi Péter (RB Leipzig)
Kovácsik Ádám (Videoton FC)
Megyeri Balázs (Greuther Fürth)
Nagy Gergely (Vasas)

Védők:
Bese Barnabás (Le Havre)
Botka Endre (Budapest Honvéd)
Fiola Attila (Videoton FC)
Guzmics Richárd (Wisla Kraków)
Hangya Szilveszter (Vasas)
Kádár Tamás (Lech Poznan)
Korcsmár Zsolt (Vasas)
Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva)
Lang Ádám (Dijon)

Középpályások:
Bognár István (DVTK)
Elek Ákos (DVTK)
Gera Zoltán (Ferencváros)
Kovács István (Videoton FC)
Kleinheisler László (Darmstadt)
Lovrencsics Gergő (Ferencváros)
Nagy Ádám (Bologna)
Nagy Dominik (Ferencváros)
Vida Máté (Vasas)

Támadók:
Böde Dániel (Ferencváros)
Dzsudzsák Balázs (al-Vahda)
Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin)
Németh Krisztián (al-Garafa)
Nikolics Nemanja (Legia Warszawa)
Stieber Zoltán (Kaiserslautern)
Szalai Ádám (Hoffenheim)

Endrődi Dávid