Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Orosz Kupa: Hullottak a moszkvai csapatok!

Felemás mérleget produkáltak az Orosz Kupa hétközi főtáblás nyitányán a moszkvai csapatok, avagy a Dinamo, Lokomotív, Szpartak, CSZKA négyesből csak ketten élték túl az 1. forduló küzdelmeit. A címvédő Zenit és a Krasnodar is magabiztosan nyert, míg a Dinamo a másodosztályból jelezte a BL-ben résztvevő Rosztov kiütésével, hogy élvonalbeli formában van.

nevtelen-1

A Rostov 4-0-ás zakója is nagy meglepetés, ám ennél is nagyobbat szólt a Jeniszej és a Khabarovsk produktuma, előbbi a CSZKA Moszkva, utóbbi pedig a Szpartak Moszkva skalpját gyűjtötte be. Ezáltal az is biztossá vált, hogy a rekordgyőztes CSZKA idén nem tudja növelni aranyérmei számát. Ez legutoljára 2013-ben sikerült, akkor az volt a 7. diadal a sorozat 1992-es létrejötte, a Szovjetunió megszűnése óta.

A sorozat címvédője a Zenit, azt megelőzően a Lokomotív Moszkva, három éve pedig a Rosztov nyert.

Meglepetéseredmények:

Jeniszej (II.) – CSZKA Moszkva 2-1
Khabarovsk (II.) – Szpartak Moszkva 1-0

Akiknek könnyen ment:

Dinamo Moszkva (II.) – FK Rosztov 4-0
Khimki (II.) – Lokomotiv Moszkva 0-3
FC Tambov (II.) – Zenit 0-5
Nalchik (II.) – Krasnodar 0-2

A nyolcaddöntőben:

Dinami Moszkva (II.) – Tosno (II.)
Lokomotiv Moszkva – Yaroslavl (II.)/Samara
Zenit – Anzhi
Terek – Ufa
Krasnodar – Orenburg
Amkar – Ural
Jeniszej (II.) – Szibir (II.)
Khabarovsk (II.) – Kazan