Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Edzőváltás az NB II-ben

A Cigánd után újabb NB II-es újoncnál váltottak edzőt. A szezonban jól rajtoló Cegléd kedden felbontotta az eddigi vezetőedző Varga Attila szerződését, s már ki is nevezte az utódot.

234358_cegled_sajtotajekoztato_makrai_laszlo_vanyi_zsoltCegléd Facebook

A Cegléd jelenleg tizennyolcadik kieső helyen áll, így nem okoz meglepetést a tréner elküldése, pedig augusztus elején a Békéscsaba ellen 3-0-ás győzelemmel rajtolt a csapat. Azóta sikerült még legyőzni a Vácot és a Mosonmagyaróvárt, illetve hazai pályán döntetlen a Cigánddal, de idegenben eddig nulla pont a mérleg.

A korábbi újpesti hátvéd utóda, az előző szezonban Bene Ferenc mellett Gyirmóton segédedzőként ténykedő Krecska János lett. Krecska októberben lesz 51 éves, játékos pályafutása alatt a III. Kerület csapatában harminc meccsen egy gólig jutott az NB I-ben.

Endrődi Dávid