Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Haladás: Az orsócsontja törött el az ifjú hátvédnek!

Öt hetes kihagyás vár a Szombathelyi Swietelsky-Haladás ifjú hátvédjére, akinek a Gyirmót elleni bajnoki mérkőzésen eltörött az orsócsontja – adta hírül a klub hivatalos weboldala. 

dsc-2368-jpg

A Haladás színeiben futballozó Polgár Kristóf a Gyirmót elleni találkozó 5. percében egy megkerülős csel után ütközött Présinger Ádámmal. A 20 esztendős hátvéd ezt követően elesett, ellenfele pedig véletlenül rálépett a földön fekvő játékos kezére. 

Akkor még egyáltalán nem éreztem azt, hogy komolyabb gond lehet, ugyan ápolni kellett – rögzítőkötést kaptam a kezemre – de folytattam a játékot. A félidő későbbi részében egyre jobban fájt az alkarom, a bedobásoknál pedig már nem is tudtam teljesen kinyújtani a kezemet. A szünetig bírtam, ezután kénytelen voltam cserét kérni – emlékszik vissza az első játékrész történéseire a fiatal hátvéd. Megvan a diagnózis: eltörött az orsócsontom, csütörtök-péntekig lesz gipszben a kezem, utána kapok rá egy „lazább kötést”, azért, hogy könnyebben menjen a mozgás. A szakmai stábbal még egyeztetnem kell, hogy a következő hetekben milyen jellegű gyakorlatokat végezhetek, de az biztos, hogy a labdás edzések kimaradnak, talán a hasizom,- és a lábra erősítés megy majd. Valamiért ennek így kellett történnie, most arra koncentrálok, hogy minél előbb felépüljek, remélem a törött alkarom gyorsan összeforr, de a visszatérést semmiképpen sem szeretném elkapkodni. – nyilatkozta Polgár a haladás hivatalos honlapjának.

Kép forrása: haladás honlapja 

Németh Boldizsár