Élvonalbeli debütáns húzhat kesztyűt…
Szükségük lesz az erősítésre ezen a poszton!
A kétgólos előny sem volt elég a győzelemhez a hollandok ellen…
A török tehetség játékperceibe legutóbb Szoboszlai Dominik kötött bele…
Egykor trenírozott együttesétől igazolna Unai Emery…
A harmadik helyen zárták a csoportot…
A városi vetélytárs már régóta ácsingózik rá…
A klub nem fedte fel a kilétét, de a sajtóban fény derült rá…
A Manchester City is figyeli a játékost…
Újabb két mérkőzést játszanak április elején…
Az Arsenal a hírek szerint nem csak két legnagyobb ászának Alexis Sancheznek és Mesut Özilnek készít új szerződést, hanem a csapat új csillagának Alex Iwobinak is.
Az “Ágyúsok” saját nevelésű játékosa stabil kezdő pozíciót vívott ki magának az idei évben és mérkőzésről mérkőzésre jól teljesít.
Ezt szeretné megjutalmazni Arsene Wenger és szeretné meghosszabbítani a nigériai szélső szerződését.
Érdekessége a dolognak, hogy a tavalyi idényben már kapott egy új szerződést a játékos, de ez nem zárja ki azt, hogy idén is kapjon egy újabbat. Az új kontraktusról egyelőre annyit lehet tudni, hogy heti fizetését 25.000 fontra növelnék, de hosszáról egyelőre semmit nem lehet tudni.
Jelenlegi szerződése 2020-ig köti a klubhoz.
Élvonalbeli debütáns húzhat kesztyűt…
Szükségük lesz az erősítésre ezen a poszton!
A kétgólos előny sem volt elég a győzelemhez a hollandok ellen…
A török tehetség játékperceibe legutóbb Szoboszlai Dominik kötött bele…
Egykor trenírozott együttesétől igazolna Unai Emery…
A harmadik helyen zárták a csoportot…
A városi vetélytárs már régóta ácsingózik rá…
A klub nem fedte fel a kilétét, de a sajtóban fény derült rá…
A Manchester City is figyeli a játékost…
Újabb két mérkőzést játszanak április elején…
A bennmaradásért küzdenek…
Ritkán történik hasonló egy klubcsapat életében…
Nem nyugodt a jelene és jövője miatt a brazilok egyik legnagyobb tehetsége…
Meggondolta magát…
Újabb név a blancók középpályájára…
Felelevenítette az élményeket a Paks játékosa…
Nem történt igazi meglepetés a hétfői vb-selejtező mérkőzéseken…
Izland után Írországgal sem bírtak…
A mérkőzés után sem csillapodtak a kedélyek
Korábban még a távozásáról szóltak a hírek
Négyéves szerződés léphet életbe…
Hatalmas érvágás Szoboszlai csapatának…
Cserelehetőség hiányában játszania kellett…
Így folytatódik a Nemzetek Ligája…