Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
35 évesen leülhet a kispadra…
A német Bild újságnak nyilatkozva Király Gábor elárulta, hogy jövő nyáron lejáró szerződését meghosszabbítja a Szombathelyi Haladás csapatával.
„A klub szeretne hosszabbítani, és én is ezt szeretném. Egy vagy két évet maradok még, attól függ, hogy hogyan érzem majd magam” – nyilatkozta a Bild-nek.
A korábbi 107-szeres válogatott kapus, idén nyáron az Eb után vonult vissza a nemzeti csapatból, melyben 1998-ban Ausztria ellen mutatkozott be. Hosszú légiós pályafutását 2015-ben zárta le, mikor visszaigazolt nevelőcsapatába a Haladásba.
Király jelenleg sérüléssel küszködik, ráadásul ebben a szezonban már kétszer le kellett cserélni meccsen. Ennek ellenére a hálóőr szeretné folytatni sikeres pályafutását. Király áprilisban töltötte be negyvenedik évét.
Endrődi Dávid
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
35 évesen leülhet a kispadra…
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Soha nem látott mélypont…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Számtalan tehetség fiatal is helyet kapott Lionel Messiék mellett…
Változtatást sürget az edző…
Egyre távolabb az európai kupaindulást érő helyektől a milánói gárda
A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Ruben Amorim csapatának!
Hátrányból fordítva nyert a gyengélkedő együttes…
Ranieri cseréi szállították a győzelmet a “Farkasoknak”!
A hajrában kapaszkodtak vissza…
A Kazincbarcika növelte az előnyét az élen…
A katalánok már a 17. percben emberelőnybe kerültek…
Camaj volt a kiesés ellen küzdő kecskemétiek hőse!