A Lazio kettős emberhátrányban lőtt góllal került előnybe!
A Tottenham még rosszabbul járt; nem is beszélve José Mourinhóról és a Fenerbahce együtteséről…
A Fiorentina kétgólos hátrányból állt fel, de végül vereséget szenvedett görög ellenfelével szemben…
Többen is versenyezhetnek érte nyáron…
Ugyanakkor a többiekre is gondolnak…
Jamal Musiala találatát szerette volna megünnepelni…
Komoly hasznuk lenne belőle!
Mélyen a zsebükbe kéne nyúlniuk…
Hamarosan szűkítik a bő keretet…
A nyári átigazolási szezonban az FC Barcelona mezét a török Besiktas szerelésére cserélő Adriano Correira elárulta miért döntött úgy, hogy elhagyja a katalán fővárost.
Adriano Correira hat sikeres esztendő után a nyáron elhagyta Barcelonát, és 4 millió euróért a török Besiktas együtteséhez igazolt. A katalánokhoz 2010 nyarán a Sevillától érkező brazil balhátvéd elmondta, saját döntése volt, hogy távozott. “Úgy éreztem, távoznom kell, hiszen nem volt egyszerű odakerülnöm a kezdőcsapathoz, nem játszottam rendszeresen. A Besiktas ajánlata pont a legjobbkor jött, új lehetőséget nyitott karrieremben! Egyáltalán nem neheztelek senkire sem Barcelonában, hiszen tisztában vagyok azzal, hogy csak is magamat okolhatom amiatt, hogy nem játszottam! Most már tudom, mit kellene másképpen csinálnom!” – Nyilatkozta Adriano a katalán Rac1 rádiónak.
A 31 éves játékos szimpatikusan megemlítette, hogy az idei Barcelona is ugyanannak a csapatnak a benyomását kelti, amelynek ő maga is tagja lehetett éveken át. “A Barcelona továbbra is az a csapat, amely ijesztőnek tűnik, nem szívesen játszol ellene. Nagyszerű futballra képesek!” – Így Adriano
Adriano összesen 189 tétmérkőzésen szerepelt a Barca színeiben, ezeken a találkozókon 17 gólt és 24 gólpasszt jegyzett. A brazil még ha nem is számított alapembernek, eredményekben bővelkedő éveket töltött a Barcánál, hiszen 2 Bajnokok Ligája trófeát, 4 spanyol bajnoki címet, 3 spanyol kupát, 2 klubvilágbajnoki címet, valamint 4 spanyol Szuper-kupát nyert a csapattal.
Nagy Ákos
A Lazio kettős emberhátrányban lőtt góllal került előnybe!
A Tottenham még rosszabbul járt; nem is beszélve José Mourinhóról és a Fenerbahce együtteséről…
A Fiorentina kétgólos hátrányból állt fel, de végül vereséget szenvedett görög ellenfelével szemben…
Többen is versenyezhetnek érte nyáron…
Ugyanakkor a többiekre is gondolnak…
Jamal Musiala találatát szerette volna megünnepelni…
Komoly hasznuk lenne belőle!
Mélyen a zsebükbe kéne nyúlniuk…
Hamarosan szűkítik a bő keretet…
Simone Inzaghi szerint nagyszerű teljesítményt nyújtott a csapata..
Hamarosan eldőlhet a sorsa…
A szó legszorosabb értelmében véve is ihletett formában védett a brazil kapus a PSG ellen…
Szoboszlai Dominik játékára is külön kitért a Liverpool trénere…
A játék minden elemében jobb volt az ellenfél…
Történetük legnagyobb sikerét ünnepelték…
A PSG spanyol trénere a Liverpool elleni BL-nyolcaddöntő első mérkőzéséről…
Mindkét klubnak fizetnie kell a rendbontás miatt…
Hazai környezetben szerzett rendkívül nagy előnyt a Bayern München!
Harvey Elliott csereként volt nyerőember
Emlékezetes estéje volt az Inter csapatkapitányának…
Lautaro Martinezék kényelmes helyzetből várhatják a milánói visszavágót…
Gianni Infantino történelmi pillanatot tárt fel…
A visszatérése viszont továbbra is várható…
Három párharc tizenegyesekkel dőlt el…