Nem akárki foglalkozott külön a magyar válogatott játékos jövőjével…
Az olasz mester keményebb összecsapásra számít, mint a Manchester City elleni visszavágó volt…
Ami nagyon fontos a játékos szerint, ha egy csapat az Atletico Madrid ellen készül kiállni…
“Soha nem fordult meg a fejemben, hogy eligazoljak…”
Felmerült ez a forgatókönyv is…
Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Érzékenyen érinti a Manchester City csapatát a védőjük sérülése, mivel a játékosnak legalább 3 hetes kényszerpihenőt kell majd tartania.
Franciaország kiütötte a vb-selejtezőn Bulgáriát, azonban a gallok elvesztették az egyik emberüket. Sagna az első félidő közepén kényszerült elhagynia a játékteret, mivel sérülése nem tette lehetővé, hogy tovább folytassa a mérkőzést.
A jobb hátvédnek legalább 3 hetet kell kényszerpihenőn töltenie. Everton, Barcelona, Southampton és Manchester United, ezen a négy összecsapáson biztosan nem láthatjuk majd őt a City mezében. Ezek közül biztosan a rivális, Vörös Ördögök elleni derbi a legfájóbb számára, azonban a többi találkozón is érezni fogja a csapat a hiányát.
Remélhetőleg a sérüléséből gyorsan fog felépülni, és szűk egy hónapon belül újra Guardiola szolgálatába állhat majd.
kép: telegraph.co.uk
Nagy Gábor
Nem akárki foglalkozott külön a magyar válogatott játékos jövőjével…
Az olasz mester keményebb összecsapásra számít, mint a Manchester City elleni visszavágó volt…
Ami nagyon fontos a játékos szerint, ha egy csapat az Atletico Madrid ellen készül kiállni…
“Soha nem fordult meg a fejemben, hogy eligazoljak…”
Felmerült ez a forgatókönyv is…
Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
35 évesen leülhet a kispadra…
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Soha nem látott mélypont…