Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Hosszú listát közölt az Újpest FC honlapja a Szusza Ferenc stadionnal kapcsolatosan, amelyben leírják, miért nem költözhet vissza a labdarúgócsapat a létesítménybe.
Legkorábban november 22-én játszhat hazai pályán az Újpest, ám kérdés, megoldódnak-e addig a fennálló, igen tekintélyesnek tetsző problémák, amelyeket a felújítási munkálatok hagytak maguk mögött. A klub egy független szakértői csoportot kért fel a stadion kivitelezésének felmérésére.
„Annak ellenére, hogy nem klubunk rendelte meg a munkálatokat, és nem mi állunk szerződéses kapcsolatban a kivitelezővel sem, felkértünk egy szakértőt, vizsgálja meg, hogy miként is áll jelenleg a kivitelezés.” – írja bevezetőjében a lila-fehérek honlapja.
Ezt követően egy igen hosszú, 63 tételes listát közöl azokról a hibákról, amelyeket a szakértők találtak. A klubnál csak remélik, hogy ezeket a – fényképekkel is dokumentált – hibákat kijavítják, és november 22-én valóban átadható lesz a stadion.
Gyarmati Eszter ügyvezető szerint már nem először módosul az átadás időpontja, miközben a kivitelező illetékesei csak csepegtetve szolgáltat információkat a felújítás állásáról.
Gavalovits Sándor
Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
35 évesen leülhet a kispadra…
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Soha nem látott mélypont…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Számtalan tehetség fiatal is helyet kapott Lionel Messiék mellett…
Változtatást sürget az edző…
Egyre távolabb az európai kupaindulást érő helyektől a milánói gárda
A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Ruben Amorim csapatának!