Őrült hajrá Észak-Macedóniában…
Egy kétmillió svájci frankos FIFA-kifizetést vizsgáltak
Az angol sajtó azonban nincs elájulva tőle
A védő szerződése nyáron jár le az angol klubnál
Élvonalbeli debütáns húzhat kesztyűt…
Szükségük lesz az erősítésre ezen a poszton!
A kétgólos előny sem volt elég a győzelemhez a hollandok ellen…
A török tehetség játékperceibe legutóbb Szoboszlai Dominik kötött bele…
Egykor trenírozott együttesétől igazolna Unai Emery…
A harmadik helyen zárták a csoportot…
Tegnap este a Real Madrid mindenki nagy meglepetésére csak egy 3-3-as döntetlent tudott összehozni a Legia Warszawa otthonában. Zidane felforgatott kezdőt küldött a pályára, majd a cseréknél is furcsa döntést hozott. A francia edző viszont magára vállalja a felelősséget a tegnapi játék miatt.
Forrás: AS.com
A lengyelek szurkolók nélkül is nagyon jól játszottak, és kihasználták a Real Madrid játékosok bizonytalanságait és hibáit. Elismeri, hogy csapata közel sem volt tökéletes a tegnapi meccsen, és sok minden hiányzott a győzelemhez, így végül nem lepte meg az eredmény.
“Minden hiányzott tegnap a csapatból, főleg az erő, miután lőttünk két gólt. Elvesztettük az irányítást a második félidőben, és ilyenkor nagyobb az esélye annak, hogy gólt kapunk. Nagyon nehéz meccs volt, és vállalom a felelősséget mindenért, ami történt. Viszont nem lepett meg az eredmény, főleg a meccs képét látva.”
Zidane egy nagyon érdekes kezdőt küldött a pályára, mivel a BBC-n kívül Morata is a támadóalakzat tagja volt, így egy 4-2-4-es felállással próbálkozott, ahol a játékosok látványosan nem találták a helyüket. A második kapott gól után is érdekesen cserélt, amikor a balhátvéd Coentraót a támadó Asensióra cserélte. A francia szakember szerint mindezzel csak azt akarta elérni, hogy megnyerje a meccset.
“Mit akartam elérni a kezdővel? Természetesen, hogy megnyerjük a meccset, de inkább mondanám ezt egy 4-4-2-es felállásnak, mivel két csatárral akartam játszani elől. A végén pedig megkockáztattuk, hogy három védővel játsszuk végig a meccset, de nem volt már meg az intenzitás a végére, és miután egyenlítettek, már nem ugyanazt a meccset játszottuk, mint az elején.”
A Real Madrid 8 ponttal a második helyen áll a csoportban, és két ponttal előzi meg a következő ellenfelük, a Borussia Dortmund. Ha az első helyen szeretnének továbbjutni a csoportból, a németeket és a Sportingot is le kell győzniük. Zidane szerint erre még minden esélyük megvan:
“Ez az eredmény mindenképp megnehezíti a dolgunkat és két nagyon erős ellenféllel fogunk még találkozni, de még mindig van esélyünk arra, hogy a csoport élén végezzünk.”
Szigeti Andrea
Őrült hajrá Észak-Macedóniában…
Egy kétmillió svájci frankos FIFA-kifizetést vizsgáltak
Az angol sajtó azonban nincs elájulva tőle
A védő szerződése nyáron jár le az angol klubnál
Élvonalbeli debütáns húzhat kesztyűt…
Szükségük lesz az erősítésre ezen a poszton!
A kétgólos előny sem volt elég a győzelemhez a hollandok ellen…
A török tehetség játékperceibe legutóbb Szoboszlai Dominik kötött bele…
Egykor trenírozott együttesétől igazolna Unai Emery…
A harmadik helyen zárták a csoportot…
A városi vetélytárs már régóta ácsingózik rá…
A klub nem fedte fel a kilétét, de a sajtóban fény derült rá…
A Manchester City is figyeli a játékost…
Újabb két mérkőzést játszanak április elején…
A bennmaradásért küzdenek…
Ritkán történik hasonló egy klubcsapat életében…
Nem nyugodt a jelene és jövője miatt a brazilok egyik legnagyobb tehetsége…
Meggondolta magát…
Újabb név a blancók középpályájára…
Felelevenítette az élményeket a Paks játékosa…
Nem történt igazi meglepetés a hétfői vb-selejtező mérkőzéseken…
Izland után Írországgal sem bírtak…
A mérkőzés után sem csillapodtak a kedélyek
Korábban még a távozásáról szóltak a hírek