35 évesen leülhet a kispadra…
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Számtalan tehetség fiatal is helyet kapott Lionel Messiék mellett…
Változtatást sürget az edző…
Egyre távolabb az európai kupaindulást érő helyektől a milánói gárda
A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Ruben Amorim csapatának!
Bár sérülések nehezítették az elmúlt másfél szezonját, az MTK ragaszkodik csatárához.
Két éve szerződött az MTK-hoz Myke Bouard Ramos, és bár alapember nem lett klubjában, rendre számítottak rá. Eleddig harmincegy meccsen négy gól, és öt gólpassz fűződik a brazil támadó nevéhez, aki 2013-ban került Salgótarjánba, majd egy évvel később Kisvárdára. A kék-fehérek innen igazolták tavaly előtt nyáron, de azt az idényt még a várdai együttesnél töltötte kölcsönben.
A brazil játékos új kontraktusa 2019. december 31-ig érvényes. Ebben a szezonban 7 bajnokin jutott szóhoz, háromszor kezdőként, míg négy alkalommal csereként szállt be. Gólt még nem szerzett, a Magyar Kupában két mérkőzésre volt nevezve, egyszer becserélték, akkor gólt is szerzett, az Oroszlány elleni találkozón a hajrában biztosította be a kékek magabiztos sikerét.
Gavalovits Sándor
35 évesen leülhet a kispadra…
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Soha nem látott mélypont…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Számtalan tehetség fiatal is helyet kapott Lionel Messiék mellett…
Változtatást sürget az edző…
Egyre távolabb az európai kupaindulást érő helyektől a milánói gárda
A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Ruben Amorim csapatának!
Hátrányból fordítva nyert a gyengélkedő együttes…
Ranieri cseréi szállították a győzelmet a “Farkasoknak”!
A hajrában kapaszkodtak vissza…
A Kazincbarcika növelte az előnyét az élen…
A katalánok már a 17. percben emberelőnybe kerültek…
Camaj volt a kiesés ellen küzdő kecskemétiek hőse!
Hosszú távú megoldást terveznének Münchenben…
Folytatódott a győzelmi sorozat…
Ezzel a sikerrel nyolc pontra elléptek a kiesőzónától!
Kedden az Atlético Madrid ellen lépnek pályára
Hamarosan megkötik a megállapodást…
A Ferencváros mérkőzését elhalasztották…
Helycsere az élmezőnyben…
“Ha valaki másképp dönt, mint azt a Bayernnél szeretnénk, tovább fogunk lépni…”