Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Döntetlenek délutánja a Bundesligában

A Bundesliga 12. fordulójában 3 találkozó is egy időben futott a délután folyamán. A Hamburg a Bremennel, a Köln az Augsburggal, míg a Mönchengladbach a Hoffenheimmel mérkőzött meg.

hamburg-werder-bremen-pierre-michel-lasogga_3453753

Hamburg – Werder Bremen 2:2 (2:2)
Gólszerzők: Gregoritsch (3. 28.) ill. Bartels (14.), Gnabry (45.)

Gólgazdag első félidőt láthattunk a két csapat jóvoltából. A Hamburg kezdte meg a gólgyártást. Aki későn érkezett a mérkőzésre az le is maradt az első találatról, mivel Gregoritsch már a 3. percben megszerezte az előnyt a hazaiaknak. A 14. percben Bartels egalizálta az állást. Szűk negyedórával később az első gól szerzője duplázta saját, illetve csapatának a góljai számát is. A lefújás előtt Gnabry mentette ismét döntetlenre az állást.

Az első félidőben mindkét csapat ellőtte a puskaport, mivel nemhogy gólt, de még ígéretes helyzetet sem láthattunk egyik féltől sem. A találkozó így az első félidőben meglőtt 4 góllal, és pontosztozkodással záródott.

Köln – Augsburg 0:0 (0:0)
Gólszerzők: – ill. –

Nem sok izgalmat hozott a két csapat összecsapásának első félideje. Mindössze két komolyabb helyzetet láthattunk. A 11. percben a kölni Osako próbálkozott, de lövését a kapus hárítani tudta. A 27. percben a vnedégektől Stafylidis próbálkozott, de ő sem járt több sikerrel. Így az első játékrész gól nélküli döntetlennel ért véget.

A második félidőben is csalódnia kellett azoknak, akik gólokat szerettek volna látni a mai találkozón, azoknak csalódniuk kellett, mivel a második játékrészben sem született egyetlen találat sem.

Mönchengladbach – Hoffenheim 1:1 (1:0)
Gólszerzők: Daboud (25.) ill. Amiri (53.)

A Mönchengladbach kezdte jobban az első félidőt. Körülbelül a játékrész felénél Daboud szerzett vezetést a hazaiaknak, amire az első játékrész lefújásáig nem is érkezett válasz.

A második játékrészben Amiri volt eredményes a vendégektől, és az 53. percben egalizálni tudta az állást. Mivel több gól nem született, így ez a találkozó is döntetlennel zárult.

kép: thehimalayantimes.com

Nagy Gábor