Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Manchester otthon botlott, az Everton idegenben – videóval

A Manchester Unitednek otthon gyűlt meg a baja a West Hammel, míg az Everton idegenben mutatkozott haszontalannak.

cyslsqaxgaathdnNem bírt egymással a két együttes (forrás: twitter.com/premierleague)

Hazai környezetben igen hamar meglepte ellenfele a Vörös Ördögöket, hiszen a West Ham már a második percben megszerezte a vezetést! Payet szabadrúgása után a labda Sakho fejét találta meg, a vendégek labdarúgója pedig élt a lehetőséggel, de Gea kapujába juttatta a labdát (0-1)! Nem maradt megválaszolatlanul a gyors gól, a 21. percben jött az egyenlítés! Ekkor újabb fejjel szerzett találat érkezett, Pogba szolgálta ki Ibrahimovicot (1-1)! A 38. minutumban Rashford igyekezett a hazaiaknak megszerezni a vezetést, azonban a West Ham hálóőre a helyén volt. A hosszabbítás első percében is adódott helyzet, de Ibrahimovic lövését becsúszva blokkolták. Egy perccel később Lingard távoli lövésénél pedig a vendégek kapusára volt szükség, így nem lett gól.

Sakho ott folytatta volna a második félidő elején, ahol az első ugyanezen szakaszában abbahagyta, de az 53. percben a West Ham szögletét követően kevéssel lőtte fölé a labdát. Payet az 55. minutumban szabadrúgásból tüzelt a hazai kapura, de a spanyol portás menteni tudott. Majd a 77. percben úgy tűnt, fordít a hazai csapat, de Lingard gólját les miatt nem adta meg a bíró. Két perccel később Pogba – aki Ibra-nak a gólpasszt is adta – próbálkozott a gólszerzéssel, de nem volt nehéz dolga Randolp kapusnak. A 81. percben is a West Ham kapusára volt szükség, Ibrahimovic lövését védte. A 88. minutumban a vendégek eldönthették volna a meccset, azonban de Gea résen volt, mentett Ashley Fletcher lövésénél. A lefújásig már nem változott az állás, a pontosztozkodással pedig egyik csapat sem járt túl jól. A manchesteri együttes a 6., míg a West Ham a 16. pozícióban zárta a 13. fordulót.

Manchester United – West Ham United 1-1 (0-1)
Helyszín: Old Trafford – 75.313 néző. Vezette: Jonathan Moss
Gólszerzők: Ibrahimovic (21.), ill. Sakho (2.)
Sárga lapok: Pogba (27.), Fellaini (88.), Valencia (90+1.), ill. Cresswell (90.)
Kiállítás:

Manchester United: de Gea – Valencia, Rojo, Darmian – Herrera, Pogba – Lingard (Fellaini 85.), Mata (Mkhitaryan 65.), Rashford (Rooney 65.) – Ibrahimovic
Vezetőedző: José Mourinho (portugál)

West Ham United: Randolph – Koyuate, Collins, Ogbonna – Antonio, Obiang, Noble, Cresswell – Lanzini (Ayew 74.), Payet (Feghouli 90+4.) – Sakho (Fletcher 66.)
Vezetőedző: Slaven Bilic (horvát)

Southampton – Everton 1-0 (1-0)
Gólszerzők: Charlie Austin (1.), ill.

Már a mérkőzés első percében gólnak örülhetett a hazai publikum és a ‘Soton játékosai! Sim az asszisztért felelt, a labdát pedig Charlie Austin fejelte a liverpooli klub kapujába (1-0)! A hazaiak ezek után is uralták a szünetig a játékot, de igazán komoly helyzet már nem alakult ki. Az Everton kapura irányuló lövésig sem jutott.

A fordulás után sem cserélődtek fel a szerepek, sőt, a hazaiak még több helyzetig jutottak. Az 56. percben Bolasie próbálkozott, a labda mellé ment, nem tudta növelni a hazai előnyt a labdarúgó. Három perccel később Charlie Austin kis híján újabb gólt fejelt, de Stekelenburg nagy védése miatt kimaradt ez a hazai lehetőség is. Ezek után igazán komoly helyzetek már nem alakultak ki, a Southampton otthon tartotta a három pontot. Veresége ellenére nincs túl rossz helyzetben az Everton, amely 7. pozíciót foglalja el, míg a Southampton a 10. helyre jött fel.

Nagy Dávid