Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Beárazta a Wolfsburg Draxlert

Manapság nem túl kényelmes érzés Wolfsburg szimpatizánsnak lenni. A csapat enyhén szólva vergődik idestova egy éve a német bajnokságban, olyannyira, hogy a nemzetközi porondra sem jutottak ki. Idén pedig.. hát maradjunk annyiban, hogy a cél a kiesés elkerülése lesz. Amennyiben ez még nem lenne elég a szurkolók lelkiállapotának, most az is rátesz, hogy a legnagyobb sztárjukat beárazták a télre.  

VfL Wolfsburg v Hannover 96 - Bundesliga

Köztudott most már, hogy Julian Draxler viszonya a csapattal, illetve annak vezetésével teljesen megromlott. Annyira elmérgesedtek a dolgok a felek a között, hogy a fiatal német már alig- alig lép pályára a farkasok színeiben és ez a helyzet aligha fog megváltozni. Miért is változna? Hiszen Draxler elmondta, hogy mindenképpen el akarja hagyni a gárdát.

Ezt a szituációt az együttes vezetősége ki is használná, mivel azonnal lettek kérői a támadónak. Több csapatot is megemlítenek a lapok, mint például a Bayern Münchent, a Juventust és a PSG-t. A Wolfsurg tudván azt, hogy a játékosuk el fog menni és látva azt, hogy milyen klubok jelentkeztek be érte, nem volt rest azonnal egy árcédulát akasztani a Julian nyakába.

Ezen a kis bilétán 36 millió euró szerepel, mint kezdő irányár. Nem kell mondani, hogy a Bayern és a PSG valószínűleg kapásból rávágná az összeget, de a Juventus már más tészta lenne. Mindenesetre januárban csapatot válthat a német fiatalember.

BSZ