Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Tottiéktól igazolna a Lyon

Közeledünk a téli átigazolási időszakhoz, így értelemszerűen megnő azoknak a nyilatkozatoknak a száma, amik arról szólnak, hogy egy-egy játékos hova igazolna illetve egy-egy klub kit szerződtetne. Most a Lyon elnöke ejtett meg egy sokat mondó nyilatkozott. 

juan-manuel-iturbe-juan-iturbe-iturbe_3391313

Mégpedig egy szélső kapcsán. Egyenesen Olaszországból nézett ki magának a francia csapat támadót. Ráadásul az olasz fővárosból. Jean-Michel Aulas (a Lyon elnöke) megjegyezte, hogy az AS Roma játékosa, Juan Iturbe a megfelelő profillal rendelkezik. Vagyis szerintük simán be tudna illeszkedni a jelenlegi csapatba.

Ezt a franciák edzője, Bruno Genesio is megerősítette:

“Iturbe? Igen, ő egy megfelelő játékos. Probléma lenne-e, hogy nem játszhat az Európa-liga? Igenis és nem is. Játszanunk kell az EL-ben, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy más mérkőzéseink is lesznek. Kellenek az extra játékosok.” 

Egyértelmű tehát, hogy Lyon szívesen leigazolná az argentint. Talán a Roma részéről sem lenne gond ez, hiszen alig játszik a támadó a farkasoknál. Az ő posztján inkább El Shaarawy játszik Spalletti mesternél. Ráadásul tavaly már volt kölcsönben a huszonhárom éves  futballista,  Angliában a Bournemouth csapatánál és onnan sem kimondottan tárt karokkal várták vissza Rómába. Mindenesetre újabb átigazolás van kibontakozóban.

BSZ