Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: Döntetlennel érte be a Vidi a Vasast

Haladás – Videoton Sopronban. Már kezdünk hozzászokni, hogy a Haladás soproni, a Videoton felcsúti csapat, de ha minden jól megy 2017 év végén már mindkét csapat a saját városában fogadhatja ellenfeleit.

629vidinso.hu

A Haladásnál újból az ifjú Gyurján Márton készülhetett ki kezdőkapusként, hiszen a Hali mindkét válogatott kapusa (Király Gábor, Rózsa Dániel) sérüléssel küzd, így az 1995-ben született kapus, már harmadik NB I-es meccsére készülhetett. 1996 után született fiatal ezúttal csak kettő kezdett, Hegedűs János és Rácz Barnabás személyében. Polgár Kristóf ugyanis megsérült, Tóth Máté pedig a kispadra ülhetett. Akárcsak két újabb saját nevelésű ifjonc, két Kiss-fiú: Bence és Tamás. Ami szintén érdekesség a tartalék kapus Lévay Gergely, aki még az NB I-ben nem lépett pályára volt a legidősebb a kispadon 1993-os születésével, mellette Angyal Zsolt 1994-es, a többi pedig 1999-es, illetve Kiss Tamás 2000-ben született.

A Videoton az utóbbi időben megszokott kezdőcsapatával kezdett. A kispadon is válogatottak ültek egymás mellett (Horváth T. (k), Feczesin, Kovács I., Sejben, Bódi, Varga J.). Már az utóbbi időben rendre nem került oda Asmir Suljic és Filipe Oliveira sem. Szintén érdekesség, hogy védőt nem ültetett le maga mellét Henning Berg, egy esetleges sérülés miatt, így csapaton belüli átszervezésre lett volna szükség.

Mind a két csapat támadólag kezdet a meccset, a vezetést a 16.percben a Videoton szerezte meg Marco Scsepovics révén.  Egy gyorsan elvégzett Vidi – szabadrúgás után a bosnyák válogatott Hadzic adott be a jobb oldalról, s a szerb támadó erre érkezett és két méterről a kapuba fejelt. A 20.percben Géresi lépett ki ziccerben, ám hét méterről, ballal a bal alsó sarok mellé passzolta a labdát. Óriási helyzet maradt ki. Egy perccel később újból Géresi adott be a bal oldalról, Hadzic pedig épp a kapu mellé fejelte a beadást. Ekkor nagyon nyomott a Videoton, levegőben lógott a második vendég gól. A 31.minutumban végre egy Hali lehetőség. Rácz jobb oldali beadása átszállt Nego feje felett, így Halmosi vehette le a labdát a tizenhatoson belül, lövését azonban Kovácsik hárította. Az első félidőben több nagyobb helyzet már nem lett, így az első játékrészt 1-0-ás Videoton vezetéssel zártuk.

A szünetben a 16 éves Kiss Tamás be is állt a Haladásba, így az első 2000-ben született focista mutatkozott be a magyar élvonalban. A 47.percben Géresi egy remek csellel lerázta védőjét, majd Lazovicsnak passzolt, akinek a közeli lövését Gyurján bravúrral hárította. Az 51.percben újabb Vidi lehetőség. Hadzic passza után Lazovics lőtt a tizenhatoson belülről, Gyurján azonban oldalra ütötte a labdát. Az 55.percben Rácz Barnabás lövése alig kerülte el Kovácsik kapuját, ezzel is jelezvén, hogy éledezik a hazai csapat. Az 57.minutumban pedig megtörtént az egyenlítés. Stopira szabálytalankodása után GAl végezhetett el szabadrúgást és óriási erővel kilőtte a bal alsó sarkot. A 83.percben Lazovics végzett el egy szabadrúgást, de Gyurján óriási nyújtózva nagyot védett. A 86.percben előbb Halmosi szórakozott el egy nagy lehetőséget, majd Iszlai lőtt éppen a kapu mellé. A 88.percig a magyar futball helyzete a sárgalaposokon volt felmérhető, a Halinál csak sajátnevelésű focisták, a vendégeknél csak idegenlégiósok kaptak sárgalapot. Ekkor viszont már a Vidinél is sajátnevelésű labdarúgó kapott sárgakártyát Szolnoki Roland személyében. A 93.percben újabb Hali csere, Kiss Tamás után Kiss Bence is bemutatkozott az élvonalban.

A Videoton a mai döntetlennel utolérte a Vasast, gólkülönbsége jobb, mint az angyalföldieknek, de az egymás elleni eredmények alapján még jobban áll a Vasas.

Haladás – Videoton 1-1 (0-1)
Sopron
Gól: Gaál (57.p) ill. Scsepovics (16.p)
Sárgalapok: Halmosi (31.p), Kiss T. (61.p), Hegedűs (76.p), Jagodics (90.p) ill. Stopira (56.p), Hadzic (59.p), Lazovics (81.p), Scsepovics (83.p), Szolnoki (88.p)

Haladás: Gyurján – Schimmer, S. Wils, Hegedűs, Bosnjak – Jagodics, Iszlai – Kovács L. (Kiss T. szünetben), Rácz B. (Kiss B. 93.p), Halmosi – Gaál. Vezetőedző: Mészöly Géza
Videoton: Kovácsik – Nego, Vinícius, Stopira, Szolnoki – Pátkai, Juhász, Hadzic – Géresi (Feczesin 78.p), Lazovics, Scsepovics Vezetőedző: Henning Berg

Endrődi Dávid