Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

OTP Bank Liga: Idegenben csúszott vissza a Vasas

Feszült végjátékban őrizte meg a szünet előtt megszerzett előnyét a Paks, amely hazai környezetben továbbra sem képes vereséget szenvedni.

(archív)

(archív)

Türelemjátékkal kezdődött az összecsapás, hiszen míg a paksiaknak figyelniük kellett arra, ne kapjanak korán gólt, a Vasas pedig ezzel igyekezett némileg altatni ellenfelét. Ugyanakkor az angyalföldiek játszottak némi mezőnyfölényben a mérkőzés elején, hiszen többet birtokolták a labdát, ám támadásaikban nem volt komolyabb veszély, bár így is megszerezhette volna a vezetést Michael Oenning csapata, ám Remili lövését blokkolták, Korcsmár pedig fölé fejelt ígéretes helyzetben. A kezdeti tapogatózást követően egyre nagyobb nyomást helyezett a hazaiakra a fővárosi alakulat, kevés sikerrel, így aztán a felbátorodó Paks is veszélyeztetett, mi több a szünetig meg is szerezte a vezetést. Megingott a listavezető védelme, Hahn János pedig közelről nem hibázott, így némi meglepetésre a házigazdák mehettek előnnyel a szünetre, amely könnyen kétgólos lehetett volna, ha Szakály Dénes nem flegma, és sarokkal teszi Nagy kezébe a játékszert. Ugyanakkor annyira nem meglepetés, hiszen a paksiak ebben a szezonban odahaza még nem szenvedtek vereséget. Az első félidőben több olyan eset is akadt, amikor a vendégek szurkolói felhorkantak, lévén egy ízben gyanús körülmények között terült el Papp mellett Berecz, a sárga azonban elmaradt.

Fordulás után a Vasas kisebb tűzijátékot rendezett Molnár Péter kapuja előtt, de – ha nehezen is – tisztáztak a paksiak, akik nem adták fel, igaz a félidő derekán Karakó sporttársnak rövid időn belül öt sárgát is ki kellett osztania, köztük egyet műesésért, egyet pedig törlesztésért. Oenning látva, hogy ég a ház beküldte a nagy öreget, Ferenczi Istvánt, hátha sikerül legalább az egyik pontot, de reményei szerint mindhármat megszerezni. Hiába azonban a rutinos támadó, a tolnaiak remekül őrizték szerény előnyüket, miközben Csertői Aurél a védekezést erősítette Laczkó Zsolt beállásával, aki nem sokkal később be is sárgult. A hajrára fordulva egyre több szabálytalanságot követtek el a csapatok, míg a szabadrúgások után veszélytelenek voltak a játékosok, bár Burmeister kétszer is lőhetett, előbb Molnár védett, majd fölé ment a próbálkozása a németnek. Ellenoldalon Vernes akrobatikus mozdulattal leadott lövését bravúrral fogta Nagy Gergely, majd Bartha bombázott a lelátóra. Ezzel a Vasas is pont nélkül távozott Paksról, amely pedig folytatta remek hazai szériáját.

Paksi FC – Vasas 1-0 (1-0)
Paks, vezette: Karakó Ferenc
Gólszerzők: Hahn (43.)
Sárga lapok: Vernes (51.), Gévay (60.), Szakály D. (62.), Lenzsér B. (79.) ill.: Ádám (51.), Remili (59.), Korcsmár (74.), Laczkó (87.), Murka (88.)
Kiállítás:

Paks: Molnár P. – Kulcsár D., Lenzsér, Gévay, Szabó J. – Papp K. – Koltai (Bartha, 68.), Kecskés, Bertus, Szakály D. (Laczkó, 84.) – Hahn J. (Vernes, a szünetben)

Vasas: Nagy G. – Burmeister, Korcsmár, Ristevski – Murka, Berecz, Vida M., Hangya – Ádám M. (Király B., 68.), Pavlov, Remili (Ferenczi, 79.)

Gavalovits Sándor