Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Itt a Derby della Mole és a dobogósok csatája – Előzetes

Nem akármilyen hétvégének nézünk most elébe Olaszországban. Két olyan rangadónk is lesz a Serie A-ban amire oda fog figyelni az egész labdarúgás világa. Megrendezik ugyanis a torinói városi derbit a Torino és a Juventus között, míg hétfőn este a Roma fogadja majd az AC Milan együttesét, nem kis téttel. Természetesen lesznek még pikáns összecsapások is.

seriea20172

Mint például a Sampdoria – Lazio találkozó szombaton. A vendégeknek égető szükségük lenne a római derbi  utáni regenerációra, hiszen a szurkolókat csakis egy szép győzelemmel lehetne vigasztalni, ám Genovába nem nyerni járnak a csapatok manapság. Még a Samp meccs előtt rendezik meg a kiesési rangadót, amikor a Crotone látja vendégül a Pescarat. A vendégek általában mutatós focit játszanak csak éppen eredménytelent, talán most sikerül Oddoéknak megszerezni a három pontot.

Szombatot elhagyván, vasárnap találjuk meg az első nagy rangadónkat. Mint említettük, a Torino hazai pályán fogadja majd a listavezető Juventust. Az ábra az, hogy bár a Toro kikapott a Samp ellen a legutóbbi fordulóban, az azelőtti hat mérkőzésen nem talált legyőzőre. Belottiék egy igen lendületes és agresszív futballt játszanak, ami a zebráknak nem biztos, hogy fekszik. Főleg úgy, hogy a Juve bár most nyert a Dinamo Zagreb ellen, még mindig nem túl acélosak játékban. Továbbá meg vannak tizedelve, sem Barzagli, sem Dani Alves, sem Pjaca, de még Bonucci sem lesz bevethető. Ellenben Dybala már játékra kész. Érdekes egy találkozó lesz.

Ezen a napon a Napoli a Cagliarihoz fog ellátogatni a három pontért, bár azért néha-néha Bruno Alves és társai meg tudjk magukat rázni otthon. Lásd a Roma elleni x-ket.

Meg is érkeztünk a hétfőhöz. Előbb a Fiorentina fog megmérkőzni a Sassuoloval. Az Európa Ligások mérkőzése ez alapvetően, így mondhatjuk ezt egy rangadónak. Egy pici rangadónak. Ám az igazi vérmes összecsapás csak ezután a találkozó után lesz. A római farkasok fogadják a milánói ördögöket. Nem kis téttel bíró mérkőzésen. Egyelőre ugyan annyi ponttal rendelkeznek a bajnokságban és ők számítanak a Juve közvetlen riválisának. Most kapnak egy jó lehetőséget arra, hogy felzárkózzanak a zebrákra és leszakítsák egymást. A Roma csapatánál úgy néz ki mégis játszhat Strootman, akit a Lazio elleni “vizes” balhéja sodorta veszélybe. Ellenben Salah játéka még erősen kérdéses. A vendégeknél is el lehet könyvelni egy nagy hiányzót, mégpedig Kuckat. A középpálya erőembere eltiltás miatt nem léphet majd pályára a Stadio Olimpicoba.

Szombat: 

18:00 Crotone – Pescara
20:45 Sampdoria – Lazio

Vasárnap:

12:30 Cagliari – Napoli
15:00 Bologna – Empoli
15:00 Palermo – Chievo
15:00 Torino – Juventus
20:45 Inter – Genoa

Hétfő:

18:00 Fiorentina – Sassuolo
20:45 AS Roma – AC Milan

1

BSZ