Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

László Csaba: “Sok csapatnál dolgoztam, de itt vannak a legjobb szurkolók!”

Mint arról a tegnapi nap folyamán beszámoltunk a dunaszerdahelyi DAC csapata Vida Kristopher góljával megszerezte a három pontot és továbbra is veretlenek az új arénában. A magyar játékos a FociClub.hu munkatársának is nyilatkozott a mérkőzést követően.

10860

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón a DAC vezetőedzője László Csaba is értékelte a mérkőzést és nagyon elismerően beszélt a dunaszerdahelyi szurkolókról.

„Gratulálok az ellenfél edzőjének, nagyon nehéz helyzetben vette át az Aranyosmarót csapatát és sorozatban három mérkőzést nyertek, most már láthatjuk, miért. A győzelmet kemény munka árán szereztük meg. Agresszívan, aktívan akartunk játszani, a gól után többet védekeztünk. A játékosok a bajnokság vége felé mentálisan elfáradtak. Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez, ma nagyon fontos három pontot szereztünk, amivel eltávolodtunk az ellenféltől. Nagyon sok országban és csapatnál dolgoztam, több szlovákiai stadionban is voltam, de nem megbántva az ellenfeleket, a DAC-nak vannak a legjobb szurkolói. Az emberek a futballt ünnepelni jönnek a stadionba, a többi csapat tanulhatna tőlük.” – értékelt a DAC vezetőedzője.

A győztes találatot ezúttal is a DAC magyar játékosa Vida Kristopher szerezte, a magyar játékonak ez volt a harmadik találata a szlovák élvonalban. A mérkőzést követően Kristopher értékelte a találkozót és az őszi szezont majd ejtett pár szót a felkészülési időszakról is.

„ Úgy gondolom hogy sikerült fejben teljesen a pályán lennünk, fontos volt ez a mai meccs és mindent beleadtunk,  hogy veretlenek maradjunk az Arénában. Úgy érzem hogy dolgoztunk ki több ígéretes helyzetet is, csak nem sikerült gólra váltani. Ezen javítanunk kell mert úgy a saját dolgunkat is megkönnyebbíthetjük. Nagyon örülök, hogy ismét betaláltam és az én gólommal tudtunk újra győzni, jól éreztem magam a pályán jól ment a játék. Köszönjük ezt a fantasztikus szurkolást!! Ami a szezont illeti csapat részről úgy érzem nem kezdtük jól az év elejét, sokat közre is játszott az, hogy nem voltak hazai meccseink… De úgy gondolom mióta László Csaba ide jött jobb teljesítményt tudunk nyújtani, és én is sokkal több játék lehetőséget kapok, aminek rendkívül örülök és annak is, hogy ezt meg tudom ragadni. Először is kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek! Januárban egy jó felkészülést, majd lesz rengeteg hazai merkőzésünk úgyhogy rengeteg pontszerzéssel számolok, sok győzelemmel személyes cél pedig minnel több gólt szerezni és jó játékot mutatni, fontos tagja lenni a csapatnak.” – nyilatkozta honlapunknak Kristopher.

Kép forrása: fcdac.sk