Legutóbb 27 éve történt hasonló brit csapattal…
38 évesen is folytatja pályafutását…
A válogatott keretből való kimaradásának okairól beszélt a rutinos kapus…
A PSV pedig nem bírt a Sportinggal
Második meccsét is megnyerte a Brest, nem tudta győzelemre váltani fölényét a Stuttgart!
A kisebbik testvér karrierje is felfelé kezd ívelni…
Ezzel megszerezve a vezetést…
Így számíthatnak rá a következő három bajnokin is!
A France Football tegnap este jelentette be, hogy Cristiano Ronaldo kapta az Aranylabdát 2016-ban. A díjat viszont már pénteken a Santiago Bernabeu Stadionban átadta neki a lap főszerkesztője, és akkor végezték el a fotózást is. Ronaldóval családja, édesanyja és a kisfia vett részt az átadáson.
Forrsá: glammynews.com
Miután átvette a díjat, Cristiano Ronaldo arról beszélt, hogy a megnyert trófeák nélkül biztos nem kapta volna meg az elismerést, de így is nagyon boldog, hogy őt szavazták meg.
“Nagyon örülök, hogy negyedjére és megkaptam az Aranylabdát. Ugyanolyan érzések kavarognak bennem, mint az elsőnél, és ismét egy álom vált valóra, hiszen soha nem gondoltam volna, hogy négyszer is megkaphatom. Szeretném megköszönni minden csapattársamnak a Real Madridban és a portugál válogatottban, nagyon büszke vagyok rájuk. Ha nem nyertem volna meg a Bajnokok Ligáját és az Európa-bajnokságot biztos nem kaptam volna meg ezt a díjat, így a csapat az első számomra.”
A Bernabeuba családja kísérte el, és kisfia volt az első, aki gratulált a portugál játékosnak. Az átadás pillanata pedig a következő videón tekinthető meg:
Legutóbb 27 éve történt hasonló brit csapattal…
38 évesen is folytatja pályafutását…
A válogatott keretből való kimaradásának okairól beszélt a rutinos kapus…
A PSV pedig nem bírt a Sportinggal
Második meccsét is megnyerte a Brest, nem tudta győzelemre váltani fölényét a Stuttgart!
A kisebbik testvér karrierje is felfelé kezd ívelni…
Ezzel megszerezve a vezetést…
Így számíthatnak rá a következő három bajnokin is!
Az idény végén lejár a szerződése!
A klub adott tájékoztatást róla…
Egykori klasszis honfitársa kezei alatt pallérozódhat…
Legutóbb a Red Bull Salzburg kötelékébe tartozó védő januártól csatlakozik az olasz klub keretéhez
Egyszer vezetett már magyar csapatnak…
Tiszta vizet öntött a pohárba…
Az MLSZ ismertette a részleteket…
Carlo Ancelotti rövidesen visszakaphatja egyik legmegbízhatóbb játékosát…
Klubcsapata nem engedte el a fontos játékosát….
A hétközi BL-meccs után be is jelenthetik a szerződtetését…
Egyelőre a bejelentés időpontja ismert…
Új szerepkörben próbálhatja ki magát…
Az idény végéig szól a megbízatása…
Arne Slot nem számol vele komolyabban, így akár kapóra is jöhet a játékosnak a váltás…