A Liverpool győzött, a Real Madrid kikapott ebben a körben…
Történelmi mérföldkövek közelébe ért a lengyel klasszis…
Pénzbüntetés és felfüggesztett utazási tilalom…
A “Kékek” létszámfeletti játékosával erősítené meg keretét januárban José Mourinho…
Csiki Anna úgy gondolja, hogy a Ferencváros akár meglepetést is okozhat a Spurs ellen…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Juventus és a RB Leipzig…
Hiába nyert a Championshipben szereplő Birmingham a legutóbbi fordulóban az Ipswitch ellenében (2:1), a csapat vezetősége menesztette a kormány mögül Gary Rowett vezetőedzőt. A új tréner kinevezése nem is váratott magára sokat. Egy újabb ismert edző fog az angol másodosztályban dolgozni.
Az új szakember pedig nem más, mint az egykori Chelsea játékos legenda, Gianfranco Zola. A nem túl magas olasz menedzser nem először fog Angliában dolgozni. Ugyanis korábban már megjárta a West Ham csapatát néhol több, néhol kevesebb sikerrel. Zola az elmúlt évben a Arábiában dolgozott, mégpedig az Al-Arabi csapatát vezette, de onnan alig egy év után kirúgták. Azt megelőzően pedig a Cagliari edzőjének mondhatta magát.
A feladata az lesz, hogy feljebb tornássza a másodosztályban a Birminghamet, hiszen most csak a nyolcadik helyen állnak a kékek és a vezetőség szerint illene a feljutásért küzdeniük. Ami aggasztó, hogy eddig a huszonhat rúgott góljuk mellett, bekaptak huszonhetet. Ezt nyilván egy olasz edző aligha tűrheti meg. Bár az is igaz, hogy Zola játékosként csatár volt és az eddigi csapatai is inkább a támadásokba fektették az energiákat. Gondolhatjuk, hogy azért nem lesz haragos a jelenlegi együttesének a vezetősége, ha többet rúgnak, mint kapnak..
BSZ
A Liverpool győzött, a Real Madrid kikapott ebben a körben…
Történelmi mérföldkövek közelébe ért a lengyel klasszis…
Pénzbüntetés és felfüggesztett utazási tilalom…
Nem válogatta meg a szavait…
A “Kékek” létszámfeletti játékosával erősítené meg keretét januárban José Mourinho…
Csiki Anna úgy gondolja, hogy a Ferencváros akár meglepetést is okozhat a Spurs ellen…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Juventus és a RB Leipzig…
Legutóbb 27 éve történt hasonló brit csapattal…
38 évesen is folytatja pályafutását…
A válogatott keretből való kimaradásának okairól beszélt a rutinos kapus…
A PSV pedig nem bírt a Sportinggal
Második meccsét is megnyerte a Brest, nem tudta győzelemre váltani fölényét a Stuttgart!
A kisebbik testvér karrierje is felfelé kezd ívelni…
Ezzel megszerezve a vezetést…
Így számíthatnak rá a következő három bajnokin is!
Az idény végén lejár a szerződése!
A klub adott tájékoztatást róla…
Egykori klasszis honfitársa kezei alatt pallérozódhat…
Legutóbb a Red Bull Salzburg kötelékébe tartozó védő januártól csatlakozik az olasz klub keretéhez
Egyszer vezetett már magyar csapatnak…