Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bojan Krkic újra a La Ligában?

A Sky Sports információi szerint két spanyol együttes is érdeklődik az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Stoke City színeiben futballozó Bojan Krkic iránt. 

36080

A Valencia és a Las Palmas is szeretne lecsapni a Barcelona korábbi támadójára a januári átigazolási piac folyamán – értesült róla a Sky Sports. A 26 esztendős labdarúgó talán nem kis meglepetésre kikerült a Stoke City kezdőjéből, illetve játéklehetőséget is alig kap Mark Hughestól. Jelenlegi állomáshelyéhez egyébként 2020 júniusáig köti szerződés, az átigazolási értékét pedig 10 millió euróra becsüli a transfermarkt

Bojan Krkic már rendkívül fiatalon komoly hírnévre tett szert. Mindössze 17 esztendős volt, amikor bemutatkozhatott a Barcelona legjobbjai között a 2007/2008-as idény folyamán. A ritmust gyorsan felvette, és mondhatni abban a szezonban oda tartozott a meghatározóbb egyéniségek közé. A várt áttörés azonban végül nem igazán sikerült a számára. Bár még három esztendeig rúghatta még a bőrt a katalán együttesnél, de összességében kiegészítő játékosnak számított. A Barca 2011 nyarától többször is kölcsönadta a spanyol játékost. Krkic megjárhatta a Rómát, a Milant és az Ajaxot is, de egyik klubnál sem tudott maradandót alkotni. A 2014-es nyári átigazolási időszakban végleg távozott nevelő egyesületétől és a Stoke Cityhez igazolt. A 2014/2015-ös és 2015/2016-os kiírás során gyakorlatilag kirobbanthatatlannak számított a kezdőből, most viszont leginkább a kispadról figyelheti társait. Az angol klub színeiben eddig 57 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, melyek során 14 alkalommal volt eredményes.