Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Géresi szerződést hosszabbított

További egy évvel meghosszabbította szerződését Géresi Krisztián a Videoton támadója. A Vidi saját nevelésű játékosa az előző idényben mutatkozott be az NB I-ben, s mostanra kihagyhatatlan lett az őszi első csapatból.

20603_u8ppvzjbmg(vidi.hu)

Géresi Krisztián 2015 novemberében mutatkozott be az élvonalban, Horváth Ferenc szakmai irányítása alatt. Horváth idejében kapott egyre több lehetőséget, az 1994-ben született támadó, s Henning Berg is folyamatosan számolt az ifjú támadóval. Az előző idény közben 2019-ig kötött szerződést a székesfehérvári klubbal, most ezt a kontraktust hosszabbította meg további egy évvel, tehát 2020-ig.

Nagyon örülök neki, hogy hosszútávon számol velem a klub. Amikor bemutatkozhattam a Vidiben az élvonalban, akkor elmondtam, hogy a gyerekkori álmom vált valóra, most pedig ezt az álmot még tovább élhetem. Örülök, hogy ősszel sok mérkőzésen pályára léphettem, bízom benne, hogy a jövőben is sikerül a teljesítményemmel kiérdemelnem a vezetőedző bizalmát. Nem titkolom, hogy szezon végén bajnok szeretnék lenni a Vidivel. Ez számomra, fehérvári srácként egy életre szóló élmény lenne. Hosszú távon pedig mindenképp be szeretnék jutni a Vidivel egy nemzetközi kupa csoportkörébe, és nagyon jó lenne Vidi-játékosként egyszer majd a felnőtt válogatottban is bemutatkozni – nyilatkozta a vidi.hu-nak az új szerződés megkötése után Géresi.

“Az új szerződést egyrészt Krisztián teljesítménye, másrészt a játékát kísérő érdeklődés indokolta. Annak érdekében hosszabbítottunk vele még egy évvel, hogy kizárólag a játékra és a fejlődésére koncentrálhasson, és majd csak akkor akarjon külföldre igazolni, amikor az neki és a klubnak is a legjobb. Külön köszönöm Krisztiánnak és az ügynökeinek a korrekt együttműködést” – ezek pedig már Kovács Zoltán szakmai igazgató szavai.

Endrődi Dávid