Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

FIFA: Érvényben marad az eltiltás

Nem fogadta el a fellebbezését a FIFA illetékes testülete Wolfgang Niersbachnak, így a sportvezető egy éves eltiltása továbbra is érvényben van.

niersbach

Továbbra is címlapokon – igaz egyre kevesebb hírrel – a nemzetközi labdarúgást vezetői szinten átszövő korrupciós botrány. Mint ismert, Michel Platinit és Sepp Blattert korábban eltiltották, majd nyáron a Német Labdarúgó Szövetség korábbi vezetőjét, Wolfgang Niersbachot is felfüggesztették minden labdarúgással kapcsolatos tevékenysége alól egy évre. A 66 esztendős sportvezető fellebbezett, a FIFA fellebbviteli bizottsága azonban nem fogadta el azt, így a német sportdiplomata minden pozíciójáról lemondott. Eleinte azonban csak a DFB elnöki székét hagyta el, a FIFA-nál minden funkcióját megtartotta, egészen mostanáig.

A nyáron egy vizsgálat megállapította, hogy tudott a 2006-os világbajnokság helyszínkijelöléssel kapcsolatos bizonyos szabálytalanságokról, de nem jelentette azokat. Ugyan a FIFA teljes körű vizsgálata megemlíti, hogy Niersbach nem volt részese a vesztegetésnek, de tudott róla, ám elfelejtette időben értesíteni az etikai bizottságot.

Közel egy éve robbant ki a botrány, miután a Spiegel című lap megírta, a németek szavazatokat vásároltak. A végrehajtó bizottság négy ázsiai tagja kapott pénzt, ha a németekre voksol 2000-ben. A Spiegel szerint az azóta elhunyt Adidas-vezér Robert Louis-Dreyfus segítségével egy „fekete kasszát” hoztak létre, amelyből a sportszermárka vezérigazgatója kölcsönözte a pénzt.

A lap kiemeli, mind Niersbach, mind Franz Beckenbauer tudott a vesztegetésről, amelynek összegét (6,7 millió eurót) a FIFA-n keresztül juttatták vissza Louis-Dreyfusnak, ám mind a szervezőbizottság elnöke, mind Niersbach, mind a DFB határozottan tagadta, és alaptalannak nevezte a Spiegel által nyilvánosságra hozott vádakat, amit szerintük az újság bizonyítani sem tud.

Ugyanakkor nem a FIFA az egyetlen szervezet, amely vizsgálja a 2006-os botrányt, hanem a német ügyészség, az adóhatóság valamint a svájci szövetségi ügyészség is nyomoz.

Gavalovits Sándor