Akik nem szeretik az olasz futball egyik legnagyobb klubját, a 18-szoros bajnok, 7-szeres BEK/BL-győztes AC Milant, még azok sem vitatják, hogy egy erős Milan hiányzik az olasz, az európai, sőt a világfutballnak is. Pár nappal ezelőtt azonban 5 és fél esztendő után ismét trófeát nyert a Rossoneri, ennek apropóján tekintsünk vissza kicsit a milánóiak elmúlt pár évére, vizsgáljuk meg, miként juthattak el a Szuperkupa-diadalig, és kíséreljük meg felvázolni, mire lehet képes az AC Milan az elkövetkezendő időszakban!
A Milan játékosai a Szuperkupával
2011. Az év, amikor utoljára olasz bajnok lett a nagy múltú AC Milan.
2014. március 11. A dátum, amikor utoljára Bajnokok Ligája-mérkőzést vívott a Rossoneri.
Amint azt láthatjuk, egyik sem mai időpont. A piros-feketék utolsó bajnoki aranyérme óta nem kevesebb, mint 5 és fél esztendő telt el, legutóbbi BL-meccsük óta pedig három hónap híján három esztendő. Márpedig az elmúlt évtizedekben nem ehhez szokott az AC Milan szurkolótábora, igaz, az elmúlt 5 évben kitartóan dolgozott azért a klub, hogy szép lassan mégis csak kénytelen legyen beletörődni a sivár helyzetbe mindenki, aki a milánói megaklubért szorít…
De hogy is indult mindez?
Az AC Milan 2007-ben nyerte meg 7., mindmáig utolsó BL-trófeáját. Már az a győzelem is olyan hőstett volt, amelyre a közvélemény többsége nem számított. A Milan fergeteges játékoskerettel rendelkezett ugyan, de a sok csatát megélt, azt megelőzően mindössze négy esztendő alatt két BL-döntőt is vívó alakulat állománya nem volt éppen fiatal. A teljesség igénye nélkül: Paolo Maldini 39, Cafú 37, Dida 33, Filippo Inzaghi 33, Alessandro Nesta és Clarence Seedorf pedig 31-31 esztendősek voltak a BL-győzelem évében. Akárhogy is, a nagy öregek még dobbantottak egy utolsót, és Carlo Ancelotti vezérletével felültek Európa trónjára. Ám az mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy a Milan kerete hamarosan végleg kiöregszik, és komoly gondba kerülhet a Rossoneri, ha nem igyekszik minél hamarabb gondoskodni a minél zökkenőmentesebb generációváltásról.
2007 BL-győztesei (fotó: goal.com)
Az elkövetkező években rendre elmaradtak az igazán jó eredmények Milánó piros-fekete felén. 2008-ban csupán 5. lett a bajnokságban Carlo Ancelotti csapata, és így lecsúszott a BL-helyekről, csupán az UEFA-kupában (ma már Európa-liga) indulhatott el a következő szezonban. Ráadásul a BL-ben is távol maradtak a címvédéstől Kakáék, hiszen már a nyolcaddöntőben búcsúzni kényszerültek a fiatal Arsenal ellenében.
Az olasz bajnokságot akkortájt a városi rivális Inter uralta, a Milan pedig nem tudott közel férkőzni a scudettóhoz. A futballtársadalom számára azonban úgy tűnhetett, a Milan vezetősége Silvio Berlusconi tulajjal és Adriano Galliani sportigazgatóval az élen nem is akar tudomást venni arról, hogy a klubnál generációváltásra van szükség. Az évtized végén a piros-feketék meg se próbáltak fiatal tehetségeket igazolni avagy kinevelni, ha pedig igen, akkor nagyon jól titkolták… Érkezett kölcsönbe a 34 éves David Beckham, korábban az akkor 28 éves zseni, Ronaldinho is Milánóba igazolt Barcelonából, de a zeniten már a brazil szambakirály is réges-régen túl volt. Ha mégis igazolt egy fiatal játékost a klub, mint például Patót 2008 telén, sikerült alaposan belenyúlnia a kulimászba Berlusconiéknak, mert vagy a hozzáfűzött reményeket nem váltotta be, vagy olyan sérülékeny játékosokra tettek szert, mint az említett Pato, aki gyakorlatilag szünet nélkül partvonalon kívül volt.
Persze hiba lenne úgy csinálni, mintha a felsorolt játékosok soha nem hajtottak volna végre nagy tetteket a Milan színeiben. Ronaldinho döntött el milánói derbit, döntött el Juventus elleni rangadót… Pato csak összeszorgoskodott 150 mérkőzésen 63 gólt, és belegondolni is szédítő, mire lehetett volna képes a brazil, ha nem hátráltatják sérülések. Akadtak tehát szép periódusok, de az nyilvánvaló volt, hogy nem egészen jó irányba halad a klub.
A gondok talán akkor váltak igazán nyilvánvalóvá, amikor 2009 nyarán legnagyobb klasszisától vált meg az AC Milan. Távozott a csapatot 2003-tól szolgáló Kaká, aki 2007-ben Aranylabdát is nyert, továbbá 271 meccsen 96 gólt termelt a Milanban. Mindenki a világ legjobbjai között emlegette a brazil játékmestert, és a vezetőség annak ellenére is eladta őt a Real Madridnak, hogy néhány nappal a transzfer megvalósulása előtt még az volt az álláspont, hogy Kaká marad. A királyi gárda épp átalakulóban volt, és 67 millió eurót pengetett ki Berlusconiéknak Kaká játékjogáért. Mivel más logikus érv nem szólt Kaká eladása mellett, mint maga a pénz, a futballtársadalom számára egyre nyilvánvalóbb volt, hogy a milánói nagy csapat anyagi helyzete nem túl rózsás, de legalábbis szüksége volt egy nagyobb összegű bevételre.
2010 és 2011 között mindenesetre ismét szép időszakot élt meg a klub. A szezon előtti nyáron Zlatan Ibrahimovicot, Robinhót, Sokratis Papastathopoulost és Kevin-Prince Boatenget is megszerezte a Rossoneri, majd januárban Antonio Cassano és Mark Van Bommel is a San Siróba érkezett. Vélhetően ezen transzferek nagy része nem valósulhatott volna meg az egy évvel korábbi Kaká-pénz nélkül, melyet nem herdált el azonnal a Milan vezetősége, megvárták vele a következő nyarat, hogy egy teljes átigazolási időszakon keresztül építhessék a csapatot.
Allegri nevéhez fűződik a Milan 18. bajnoki címe
Márpedig a csapatépítés olyannyira jól sikerült, hogy az AC Milan 7 éves szünet után ismét megnyerte az olasz bajnokságot! Abban a szezonban minden összeállt az új vezetőedző, Massimiliano Allegri csapata számára. Ibrahimovic, Robinho és Pato hárman együtt 42 gólt termeltek a Serie A-ban, és még az is összejött a Milannak, hogy a riválisok kifejezetten nehéz időszakot éljenek: az Intertől távozott a 2010-ben triplázó José Mourinho, és az utána következő nihilből igen nehezen lábalt ki az Inter – véglesen a mai napig nem kecmeregtek ki a gödörből -, a Juventusnál pedig edző edzőnek adta a kilincset, a keret sem volt az igazi, és csak 7. lett a gárda. Így a Milan bajnok lett, mindmáig utoljára.
Mi történt ezután?
Röviden: zuhanórepülés. Hosszabban? Lássuk csak! A 2011-2012-es szezonban nem sikerült a címvédés, igaz, akkor még 2. helyen befutott az Allegri-gárda a bajnokságot veretlenül megnyerő Juventus mögött egy kiélezett, nagyon izgalmas szezon végén. Ám 2012 nyarán két klasszisát is elvesztette a csapat: Zlatan Ibrahimovic az újgazdag Paris Saint-Germainhez távozott, a sokak által a világ legjobb középső védőjének tartott Thiago Silva pedig úgyszintén. Kettejükért szép summát akasztott le a Milan, de ebben az időben a Silvio Berlusconi tulajdonában lévő vállalatot, a Fininvestet már anyagi problémák sújtották, ez pedig értelemszerűen kihatott a Milan keretének minőségére is. A 2012-2013-as szezonban még kiharcolta a BL-indulást az AC Milan, de a következő szezonban ez már nem jött össze, így a 2013-2014-es szezon eleddig az utolsó, amelyben BL-résztvevő volt a patinás olasz klub. Abban az évben a BL-nyolcaddöntő jelentette a végállomást, ahol a spanyol Atlético Madrid 4-1-re legyalulta Massimiliano Allegri csapatát. Azóta a Milannak híre-hamva sincs Európában…
Silvio Berlusconi, a Milan tulajdonosa
Az elmúlt esztendőket illetően joggal érezhették úgy a Milan szurkolói, hogy a klub a pokol tornácán tengődik… Allegrit, aki első évében bajnok lett a Miannal, végül 2014-ben menesztették a kispadról. Sokak szerint bűnbakot csináltak az olasz trénerből Berlusconiék, holott teljesen nyilvánvaló volt, hogy az a keret, amely az akkor már 34. életévét taposó Kakától várja a megváltást – nem lebecsülve ezzel Kaká klasszisát -, egész egyszerűen nem hivatott többre. A Milan 8. lett csupán a bajnokságban, a kispadon pedig kezdetét vette egy olyan edzőkeringő, ami egészen jelen év nyaráig tartott.
Kezdődött azzal, hogy Silvio Berlusconi arra kérte az akkor még Brazíliában futballozó korábbi Milan-klasszist, Clarence Seedorfot, hogy hagyjon ott csapot-papot, és üljön le a Milan kispadjára Allegri helyére. Igen, nulla edzői tapasztalattal… Mit lehetett tenni, Seedorf – aki szívén viselte a Milan sorsát – elfogadta a felkérést, és megpróbált megfelelni a kihívásnak, miközben néhány edzői papír megszerzése még hátravolt számára…
Ám Seedorf nem felelt meg. Berlusconi úgy döntött, kipróbál egy másik korábbi Milan-legendát a kispadon, így június 9-én menesztette Seedorfot, és leültette a kispadra Filippo Inzaghit, aki azt megelőzően a Milan utánpótlás-csapatainál tevékenykedett. Mindez annyit jelent, hogy a hollandnál pont egy fokkal volt rutinosabb az egykori csatár.
Inzaghi végül megkapta a teljes 2014-2015-ös szezont a bizonyításra, ám a fiatal trénernek sikerült összehozni a Milan történetének egyik legrosszabb Serie A-s helyezését, mindössze 10. lett a piros-fekete együttes. Mélypont! Persze kár lenne az egészet Inzaghi nyakába varrni, aki egy-egy rosszabb eredmény után újabb és újabb ultimátumot kapott Berlusconi elnök úrtól. Holott a klub ekkoriban a filléres megoldások híve volt a piacon, Galliani gyakori praktikája volt, hogy kölcsön+opcióval igyekezett minél olcsóbban a csapathoz csábítani nem éppen világklasszis labdarúgókat.
Összehasonlításképpen ne is menjünk messze, nézzük a 2011-es bajnokcsapathoz mérten Inzaghi keretét: ami a scudettót bezsebelő alakulatnál Ibrahimovic, Cassano, Pato, Robinho, Nesta és Thiago Silva volt, az a 2 évvel ezelőtti csapatnál Pazzini, Honda, Ménez, El Shaarawy, Zapata és Rami… Az utóbbi névsorban is akadnak kifejezetten jó futballisták, de azért a különbséget zongorázni lehet.
Akárhogy is, a Milan 10. lett, Inzaghi talpára pedig útilaput kötött a vezetőség. Ezt követően új edző érkezett Sinisa Mihajlovic személyében. Itt jegyezném meg, hogy a sajtó rendre Európa legnevesebb edzőinek névsorát pletykálta a Milan kapcsán, szó volt az EL-győztes Unai Emery-ről, Ancelotti visszatéréséről, Conte elcsábításáról, sőt még Guardioláról is olvasni lehetett. Ám végül egyik sem valósult meg, ahogy az várható volt, és Mihajlovic kapta meg a nyomasztó feladatot: viszonylag kevés pénzből, viszonylag gyenge kerettel dolgozva vezesse BL-helyig az AC Milant! Ez az elvárás szintén Silvio Berlusconi szájából hangzott el… Sőt, keményen beleszólt Sinisa Mihajlovic munkájába is az elnök, hol gyémánt felállást szeretett volna látni a szerb trénertől, hol a kezdőcsapat összetételével nem volt elégedett. Ilyen közegben is összehozott egy Olasz Kupa-döntőt a Milan, amit ugyan elveszített a csapat a sokkal erősebbnek tartott Juventus ellen, de legalább finálét vívott egy trófeáért, amire rég nem volt példa a klubnál. Berlusconi azonban ismét húzott egy váratlant: kupadöntő ide vagy oda, Mihajlovicot is kitessékelte a klubtól. Ideiglenes edzőnek Cristian Brocchit nevezte ki a tulajdonos, aki szintén a Milan egykori játékosa volt, ám szintén komolyabb edzői rutin nélkül.
Inzaghi, Seedorf, Mihajlovic, Brocchi, Tassotti – a Milan elmúlt 2 és fél évének edzői
Végül Brocchi csak néhány nem túl rózsásan sikerült meccs erejéig irányította a Rossonerit – többek között a kiharcolt Kupa-döntőn is ő gardírozta a Milant -, majd ő is távozhatott. Itt felmerül a kérdés, vajon mennyire etikus dolog egy nehéz helyzetben lévő klub irányítását az ahhoz ízig-vérig, ezer szállal kötődő egykori nagyságokra bízni, és mikor belebuknak az értelemszerűen túl nagy feladatba, kipenderíteni őket a klubtól..?
Akárhogy is, 2016 nyarán Silvio Berlusconi kinevezte a Milan jelenleg is regnáló vezetőedzőjét, Vincenzo Montellát.
FÉNY AZ ALAGÚT VÉGÉN – SZUPERKUPA-GYŐZELEM AZ OLASZ BAJNOK ELLEN!
Míg az elmúlt 2-3 évben nagyítóval kellett keresni a biztató momentumokat a Milan háza táján, addig az idei szezonban szinte hemzsegnek!
Persze a klub anyagi helyzete továbbra is olyan amilyen, de egy valamire biztosan nem lehet panasz: a szakmai munkára!
Vincenzo Montella gondolt egy merészet és a kezdetektől fogva igyekszik fiatalokra építeni a csapatot. Talán ez a jelenlegi Milan legfontosabb ismérve, és ha visszaemlékszünk, mivel indult eme cikkfolyam, akkor láthatjuk, hogy a korábban a generációváltástól olyannyira ódzkodó, azt minél jobban elodázni próbáló klubnál ez mekkora dolog.
Vincenzo Montella visszahozta Milánóba a mosolygós napokat
Nézzük hát a keretet, pontosabban a Juventus elleni december 23-án lejátszott, és végül büntetőkkel megnyert Szuperkupa-döntőn résztvevő játékosok névsorát.
Kezdő: Donnarumma (17 éves), Abate (30), Paletta (30), Romagnoli (21), De Sciglio (24), Kucka (29), Locatelli (18), Bertolacci (25), Suso (23), Bacca (30), Bonaventura (27)
Cserék: Antonelli (29), Pasalic (21), Lapadula (26)
A meccsen résztvevő 14 játékos átlagéletkora 25 év. Gyakorlatilag tökéletes elegyet képez a rutinos és a fiatalabb játékosok száma, az pedig egészen kivételes dolognak számít már önmagában is, hogy a Milan kezdőkapusa mindössze 17 esztendős! Igaz, ez Mihajovic érdeme is, hiszen ő dobta be a mély vízbe Gianluigi Donnarummát.
Összehasonlításképp a Szuperkupa-döntőn résztvevő Juventus-játékosok átlagéletkora 28,4 év volt, a pályán lévő legfiatalabb játékos pedig a 22 éves középhátvéd, Daniele Rugani volt az “Öreg Hölgy” keretéből. A Milannak tehát egy majdnem 3 és fél évvel fiatalabb átlagéletkorú csapattal sikerült győzedelmeskednie. Persze ez lehet előny is egy csapat számára, ami a kondíciót illeti egy 120 perces, hosszabbításos meccsen, de lehet hátrány is a tapasztalat hiánya miatt. Mindenesetre a Milan döntő 11-esét pont a 21 éves Pasalic rúgta kíméletlenül a bal felsőbe, előtte pedig a 23 éves Suso értékesítette a maga büntetőjét a párbajban.
A fentiekből ítélve nagyon úgy tűnik, hogy Montella a Milan mentális erejét is alaposan megsokszorozta. Az AC Milan idén másodszor győzte le a Juventust, hiszen az olasz bajnokságban már diadalmaskodtak 1-0-ra, akkor a 18 esztendős Locatelli döntött. Fél szezon alatt kétszer felülmúlni a Juvét – na ez az, ami az utóbbi időben nem volt szokványos a Milannál, hiszen ezt megelőzően utoljára 4 évvel ezelőtt sikerült ez tétmeccsen a Rossonerinek..!
Szintén külön öröm lehet a milánói drukkereknek, hogy a Milan keretében jelenleg 14 olasz játékos van, közülük tízen léptek pályára a Szuperkupa-döntőben! Ez pedig óriási szó, pláne a mai világban, amikor egyes nagy csapatok kezdőjében elvétve találunk saját nemzetbeli futballistát.
Montella érdeme az is, hogy olyan játékosokból is kihozta a legjobbat idén, akik korábban leginkább csapnivaló teljesítményükkel vétették észre magukat. Ékes példa Gabriel Paletta, aki szinte kirobbanthatatlan a Milan kezdőjéből, és szilárd oszlop a védelem tengelyében. Holott korábban a Milan-szurkolók nagy többsége a távozását követelte, nem is ok nélkül.
Giacomo Bonaventura talán legjobb időszakát éli, mióta a Milanhoz igazolt. “Jack” a Milan részsikereinek egyik alappillére, mindez megmutatkozott Dohában is, ahol az ő fejesével egalizált a Rossoneri.
Suso keseríti Evra életét a Szuperkupa-döntőn
A szezon fénypontja azonban alighanem Suso, aki tökéletesen meghálálja Montella bizalmát, és kihasználja a 4-3-3-as alakzat számára ideális jellegét. Érdekes volt látni a Szuperkupa-döntőben, milyen önbizalommal és lendülettel játszott a fiatal spanyol, akinek egyébként 5 gólja van a ligában, 6 gólpassza, és ezt még megfejelte egy döntőbeli assziszttal is! Hogy miért adta el a tehetséges középpályást nevelőklubja, a Liverpool, azt Brendan Rodgerstől és a “Vörösök” fejeseitől kellene megkérdezni…
Hová juthat az AC Milan?
A bajnokságban momentán 5. a Rossoneri, de meccshátrányban, ami annyit jelent, hogy a Bologna elleni elhalasztott mérkőzés megnyerése esetén 3. helyre ugrana a Montella-legénység. A Serie A-ban fejet hajtott nekik a Juventus, a Lazio, a Torino és a Sassuolo is a liga komolyabb csapatai közül, ikszeltek a Fiorentinával és a városi rivális Interrel, továbbá kiélezett meccsen maradtak alul a Romával és a Napolival szemben. Idén tényleg úgy tűnik, hogy a Milannak reális esélye van visszatérnie az európai futballporondra, akár a Bajnokok Ligájába is.
Ugyanakkor akad néhány kérdés a jövőt illetően. Az első mindjárt a klub játékospolitikájával kapcsolatos. Vajon mi a garancia arra, hogy az a klub, amely a közelmúltban több fiatal tehetségét is zokszó nélkül elengedte, El Shaarawy-t szabályosan tukmálta a Monacóra és az AS Romára, képes lesz megtartani olyan ifjú titánokat, mint Suso, Locatelli, Romagnoli vagy Donnarumma? Az teljesen biztos, hogy a klub részéről megvan ez a szándék, de vajon lehetővé teszi-e a Milan anyagi helyzete az értékes játékosok megtartását?
Így érkezünk el a második kérdéshez, amelyet talán még azok sem értenek igazán, akik közvetlenül benne vannak a dologban: ez a tulajdonosváltás kérdése. Köztudott, hogy Silvio Berlusconi többször megpróbálta eladni a Milant, vagy legalábbis a tulajdonjogának egy bizonyos hányadát. Ez egészen tavalyig nem tűnt igazán komolyan vehető törekvésnek, ám bejelentkezett a klubért egy kínai tulajdonban lévő cégcsoport, a Sino-Europe Sports. Sokáig úgy tűnt, hogy Berlusconi tényleg megválik szeretett klubjától, de a hatalomátvétel időpontja folyamatosan csúszott, újabb és újabb problémák merültek fel, és mostanra odáig jutott a dolog, hogy a kínaiakra egyfajta “fantomként” tekint a közvélemény, és teljesen ködbe burkolózik, hogy vajon mi lesz a klub jövője. Pedig a Milan anyagi helyzetének új pénzforrások egész biztosan jót tennének.
Nagy kérdés, hogy jelentős tőkeinjekció nélkül hosszú távon versenyképes lehet-e a Milan? A klub márkaneve még mindig óriási, népszerűsége megtépázott ugyan, de lényegében töretlen. Teljesen egyértelmű és magától értetődő, hogy ennek a fantasztikus klubnak helye van Európa futballvérkeringésében! Az AC Milan nem élőholtnak való…
Szerző: Draskovics Tamás
