Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Védőpárost igazolna Lisszabonból az MU – sajtóhír

A José Mourinho vezette Manchester United négy sorozatban is érdekelt lesz januártól, hiszen a hazai bajnokság mellett a Ligakupában elődöntőt vív a gárda, megkezdi szereplését az FA-kupában, továbbá ott van az Európa-liga legjobb 32 csapata között is. Éppen ezért könnyen elképzelhető, hogy erősítenek a “Vörös Ördögök” a januári átigazolási időszakban.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy a Manchester Unitednél nem egyértelmű a védőhelyzet januárra. Eric Bailly valószínűleg elutazik az Afrikai Nemzetek Kupájára, Marcos Rojo iránt élénken érdeklődik a Valencia, Phil Jones sérülékenysége pedig szinte közismert tény. A hírek szerint nem is bízna semmit a véletlenre José Mourinho, és már januárban megizmosítaná a United védelmét. A fent említett korábbi cikkben szintén beszámoltunk arról, hogy a “Vörös Ördögök” szívesen leigazolnák a Benfica svéd válogatott középső védőjét, Victor Lindelöföt. A hírek szerint nemcsak José Mourinho, hanem Lindelöf korábbi válogatott csapattársa, Zlatan Ibrahimovic is kitartóan forszírozza a 22 éves hátvéd leigazolását.

victorlindelofVictor Lindelöf – jobbra – lehet Mourinho egyik téli szerzeménye

Most azonban új név került terítékre a United kapcsán. A sors fintora, hogy ugyancsak a Benfica egyik játékosáról van szó, nevezetesen a 23 esztendős Nélson Semedóról, aki a portugál bajnokcsapat jobbhátvédje. Az RTP nevű hírportál számolt be a United érdeklődéséről Semedo iránt, és a hírnek akár lehet is valóságalapja, hiszen a vörös-fehérek jelenlegi jobb bekkje az az Antonio Valencia, aki eredetileg jobb szélső középpályás, míg a keret másik jobbhátvédjét, Matteo Darmiant csak elvétve veti be Mourinho, néha akkor is a bal oldalon.

img_770x4332016_11_17_23_31_05_1185607Nélson Semedóra is szemet vetett a ManUnited

Semedo megszerzése azonban nem lenne könnyű feladat, mert a hírek szerint nemcsak az MU tartana igényt rá, hanem a Barcelona és a Bayern München is megkörnyékezte a Benficát a portugál játékos ügyében. Ráadásul Semedo alapembere a luzitán csapatnak, idén 23 meccsen lépett pályára, jobbhátvéd létére szerzett 2 gólt is.

Adódik tehát a lényeges kérdés: elengedné egyszerre két alapemberét is a Benfica januárban?

Szerző: Draskovics Tamás