Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Számtalan tehetség fiatal is helyet kapott Lionel Messiék mellett…
Változtatást sürget az edző…
Egyre távolabb az európai kupaindulást érő helyektől a milánói gárda
A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Ruben Amorim csapatának!
Hátrányból fordítva nyert a gyengélkedő együttes…
Ranieri cseréi szállították a győzelmet a “Farkasoknak”!
A hajrában kapaszkodtak vissza…
A Kazincbarcika növelte az előnyét az élen…
Rio Ferdinand, a 20-szoros angol bajnok Manchester United egykori középhátvédje másfél évvel ezelőtt akasztotta szögre a stoplis csukát, manapság pedig gyakori vendég a brit futballmédiában, ahol szakértőként osztja meg gondolatait a nagyérdeművel. Most hajdani klubjáról, a Manchesterről beszélt, és két hatalmas horderejű igazolásra biztatja a vörös-fehéreket.
Bale-t és Griezmannt is szívesen látná vörös-fehérben Ferdinand (fotó: Metro)
Ferdinand a Squawkának beszélt arról, szerinte mely játékosokért kellene harcba szállnia mielőbb a ManUnitednek. Két óriási sztárt említett, nevezetesen az Atlético Madrid csatárát, Antoine Griezmannt, valamint a Real Madrid támadó középpályását, Gareth Bale-t.
“A Manchester United rendelkezik elegendő pénzzel, szóval én mindkettejükért harcba szállnék!” – mondta Ferdinand. – “Két fantasztikus játékosról beszélünk, de nem összehasonlíthatóak, totálisan eltérő típusúak. Gareth akármilyen poszton megállja a helyét, bárhol hatásos, akár valamelyik szélen, akár középen. Griezmann lehetne a United 9-ese, bár ezt egyelőre korainak gondolom, hiszen Zlatan Ibrahimovic ontja a gólokat.”
Nos, a Ferdinand által vizionált igazolások nem kis ráfordítást követelnének meg a Unitedtől, hiszen a mértékadó Transfermarkt 80 millió euróra taksálja Griezmann értékét, Bale-ét pedig annál is többre, egészen pontosan 90 millióra. Mindenesetre ez a tény nem tántorítja el a hajdani kőkemény védőt a spekulációktól.
“Ha elérhetőek lesznek, a Manchester Unitednek ott kell lennie az értük folytatott harcban!” – adta ki az ukázt Rio.
Mindenesetre a “Vörös Ördögök” tavaly nyáron már alaposan a zsebükbe nyúltak, hiszen nagyjából 100 millió eurónak megfelelő összeget áldoztak a francia Paul Pogba megvételére, amivel rekordot is döntöttek. Sok pletyka éppen ezért taglalja Griezmann esetleges Old Traffordra költözését, hiszen amellett, hogy a manchesterieket láthatóan nem tántorítja el a magas vételár, Griezmann és Pogba köztudottan nagyon jó viszonyban is vannak egymással. Gareth Bale leigazolása pedig egyszer már téma volt Manchesterben, akkor azonban a Real Madridot választotta a villámléptű walesi válogatott játékos.
Szerző: Draskovics Tamás
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Számtalan tehetség fiatal is helyet kapott Lionel Messiék mellett…
Változtatást sürget az edző…
Egyre távolabb az európai kupaindulást érő helyektől a milánói gárda
A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Ruben Amorim csapatának!
Hátrányból fordítva nyert a gyengélkedő együttes…
Ranieri cseréi szállították a győzelmet a “Farkasoknak”!
A hajrában kapaszkodtak vissza…
A Kazincbarcika növelte az előnyét az élen…
A katalánok már a 17. percben emberelőnybe kerültek…
Camaj volt a kiesés ellen küzdő kecskemétiek hőse!
Hosszú távú megoldást terveznének Münchenben…
Folytatódott a győzelmi sorozat…
Ezzel a sikerrel nyolc pontra elléptek a kiesőzónától!
Kedden az Atlético Madrid ellen lépnek pályára
Hamarosan megkötik a megállapodást…
A Ferencváros mérkőzését elhalasztották…
Helycsere az élmezőnyben…
“Ha valaki másképp dönt, mint azt a Bayernnél szeretnénk, tovább fogunk lépni…”
Bombaformában rajtoltak…
Nem játszotta végig a mérkőzést…
25 öltéssel egy egy műtéttel ‘megúszta’ szerencsére a Crystal Palace csatára…
Felzárkózási lehetőség előtt a zöld-fehérek…