Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
Megannyi nagy múltú csapat szerepel az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Championship). Ott van többek között a Nottingham Forest, a Blackburn Rovers vagy éppen az Aston Villa. Ezen együttesek egytől-egyig komoly hírnévnek örvendenek a korábbi sikereik miatt, hiszen nemcsak a hazai kiírásokban, hanem az európai kupasorozatokban is képesek voltak emlékezetes eredményeket produkálni. Szintén ebben a kategóriába sorolandó a Garry Monk által irányított Leeds United. A “páváknak” jelen állás szerint rendkívül nagy sanszuk van arra, hogy visszajussanak a legfelsőbb osztályba…
A Leeds United jelenleg a 3. helyen áll a Championshipben, igaz a csapat eggyel több mérkőzést játszott le, mint a közvetlen riválisok. A dobogó legalsó foka ugyebár rájátszást ér a “fehérek” számára, de hosszú még a szezon, így akár egy kisebb szerencsével a biztos feljutást érő pozíció valamelyikét is elcsíphetik, viszont reálisan nézve erre azért kevés az esély. Az együttes a 2003/2004-es szezonban szerepelt utoljára a Premier League-ben, és azóta a nagy múltú csapat megjárta a harmadosztályt is. No, de pörgessük vissza még jobban az idő kerekét, s tekintsük át, hogy milyen eredményeket is ért el a Leeds United.
A Leeds United az 1960-as illetve 1970-es években élte fénykorát. A “pávák” gyakorlatilag Anglia illetve Európa egyik legjobb együttesévé váltak. A csapat ezen időszakában két alkalommal nyert bajnokságot, egyszer-egyszer az FA-kupát és a Ligakupát, egyszer pedig az Angol Szuperkupát illetve a Vásárvárosok kupáját. Emellett egy-egy alkalommal a klub bejutott a BEK és a KEK döntőjébe is, de bajnoki szinten vagy éppen az FA-kupában rengeteg ezüstérmet gyűjtött be a Leeds. A sikerkorszak után jöttek a negatívumok is, hiszen 1982-ben a gárda kiesett a másodosztályba, ahol 8 szezont húzott le. A nagy visszatérés után jött néhány nagyobb eredmény, 1992-ben a klub elhódította a bajnoki címet illetve a Szuperkupát is, majd a 2000/2001-es Bajnokok Ligája kiírás folyamán az elődöntőig menetelt az együttes.
Nos, tehát kíváncsian várjuk, hogy a Leeds United vajon visszatér-e a Premier League-be a következő szezonra. A múltbeli sikereket látva természetesen mindenképp helye van az együttesnek a legjobbak között….
Németh Boldizsár
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
35 évesen leülhet a kispadra…
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Soha nem látott mélypont…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Számtalan tehetség fiatal is helyet kapott Lionel Messiék mellett…
Változtatást sürget az edző…
Egyre távolabb az európai kupaindulást érő helyektől a milánói gárda
A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Ruben Amorim csapatának!
Hátrányból fordítva nyert a gyengélkedő együttes…
Ranieri cseréi szállították a győzelmet a “Farkasoknak”!
A hajrában kapaszkodtak vissza…
A Kazincbarcika növelte az előnyét az élen…
A katalánok már a 17. percben emberelőnybe kerültek…