A Squawka érdekes cikket tett közzé a minap: megnézték, hogy az utánpótlás terén rendre jeleskedő Hollandia fiataljai mire vitték a 2007-es U21-es Európa-bajnoki győzelem után – a sztori végül nem lett sikertörténet.
Kép: Squawka
Sokan az eredmények alapján ítélik meg az utánpótlásképzés minőségét. Azt mondják, hogy akkor van jó úton a képzés, ha a nemzeti korosztályos együttesek rendre ott vannak az elitkörben és lehetőleg nyernek is. Sokat. Akik viszont korábban mélyebben is foglalkoztak már ezzel a témakörrel, azok tudják: a játékosoknak nem az ifiben kell sikeresnek lenniük, hanem majd később a felnőtt szinten. Az utánpótláscsapatok egy lépcsőfokot jelentenek az ő karrierjükben, ahol fejlődniük kell. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem fontos az eredmény. De, fontos – csak messze nem a legfontosabb. A mára befutott sztárjátékosoknak egy jelentős része nem nyert semmilyen komoly trófeát utánpótlásszinten, néha pedig a legnagyobb, legjobb képzéssel rendelkező országok is lecsúsznak az elitkörről. Ugyanez igaz fordítva is: attól, hogy egy gárda jól szerepel egy utánpótlás-tornán, még nem biztos, hogy felnőttként is ilyen sikeresek lesznek. Példának lehet hozni az anno U21-es világbajnoki harmadik magyar válogatottat, vagy mondjuk a 2007-es Eb-győztes holland csapatot – velük foglalkozunk most.
Hollandia híres kitűnő utánpótlásáról. Már a legkisebbek között is kis, csiszolatlan gyémántokat találni, akik ha egyszer felnőnek, oktatnak majd. Bármennyire is ez a kép él az emberek fejében róluk, egy dolgot nem szabad elfelejteni: Hollandia még sosem nyert világbajnokságot. Pedig ha felnőtt szinten csak megközelítenék az ifi eredményeiket, akkor nem kéne azon aggódniuk, hogy kijutnak-e egy Eb-re (mint tették ezt legutóbb Franciaországban). 2007-ben házigazdaként nyerték meg az U21-es Európa-bajnokságot, a döntőben Szerbiát legyőzve. A tornán olyan nevek szerepeltek, mint Chiellini, Ivanovic, Baines, Vermaelen, Vertonghen, Aquilani, Miguel Veloso, Joao Moutinho, Nani, Milner, Witsel, Kevin Mirallas, Giuseppe Rossi, Pellé, vagy Ashley Young – a csúcsra mégsem ők, hanem a soron következő emberek jutottak el.
Kép: Voetbal International
A tornagyőztes Oranje kapuját egy bizonyos Boy Waterman védte (Krul csak csere volt), aki azóta sehol sem tudott maradandót alkotni. A Heerenveenben, az AZ-ben és a PSV-ben is megfordult, de sehol sem lett belőle kezdő. Játszott a német Aachenben, Törökországban és az APOEL-ben is, de az igazán nagy sikerek máig elmaradtak számára. Közelebb volt a tűzhöz Gianni Zuiverloon, aki 2008-ban elhagyta a Heerenveent egy Premier League-es szerződésért és a West Bromban kötött ki. A csapat azonban a szezon végén kiesett, majd számára is jöttek a kölcsönjátékok. Ipswich, Mallorca, majd hazatért a Den Haagba, és most a spanyol Leonesában szerepel.
Arnold Kruiswijk számára is minden jól indult: 150 Eredivisie-s meccsel a háta mögött érkezett meg az Andelrlechtbe, ahol azonban nem volt túl sikeres. Két csalódást keltő év után hazatért a Heerenveenbe, ma pedig már a Vitesse-ben játszik a sok Chelsea-s fiatallal viaskodva. Ryan Donk esete már más: a védőt sok klub csábította, de ő a biztos játéklehetőség érdekében inkább az AZ-hez került, majd onnan ment tovább. Az eleinte kapós játékos megfordult a West Bromnál, a Kasimpasánál és a Galatasaraynál is, majd a Real Betisben kötött ki. A csapatban talán a legnagyobb karriert az az Erik Pieters futotta be, aki Dzsudzsák Balázs oldalán több évet húzott le a PSV-ben. Holland felnőtt-válogatottként került ki külföldre, ahol a Stoke City-ben tette/teszi a dolgát különösebb felhajtások nélkül.
Kép: Trivela
A középpályán Hedwiges Maduro volt a legnagyobb ígéretek egyike. Az Ajax nevelését el is vitte hamar a Valencia, ahol Ronald Koemannak voltak vele tervei. Emery érkezésével azonban a terv kisiklott és jött egy sérülés is: Sevilla, PAOK, ma pedig már a Groningen Maduro az otthona. A lista legnagyobb figurája azonban nem ő, hanem a futballtörténelem egyik legnagyobb kérdőjeleként számon tartott Royston Drenthe. Ő lett a torna legjobb játékosa, meg is vette őt a Real Madrid 14 millió fontért. 5 évet töltött ott (mínusz a kölcsönjátékok), de nem sikerült ott nagyot alkotnia. Később elment Oroszországba, Törökországba, angol alacsonyabb ligás csapatokhoz, a végállomás pedig az Arab Emírségek lett.
Végül 29 évesen visszavonult és most rapperként próbál szerencsét.
A középpálya közepén olyan világjárókkal játszott együtt, mint Daniel de Ridder, aki Spanyolország, Anglia, Izrael és Svájc érintésével érkezett haza, a holland pontvadászatba. A Dzsudzsák-érából szintén ismerősen csenghet még Otman Bakkal neve, aki a PSV neveltje és a magyar kollégájához hasonlóan ő is a Dinamo Moszkvához került. Oroszországban azonban nem játszott eleget, így visszatért a Feyenoordhoz, ami szintén nem jelentett megoldást – 31 évesen felhagyott a versenyszerű futballal, visszavonult.
Maceo Rigters volt a gólzsák: 5 meccs, 4 gól, köztük a döntőben is eredményes volt, Leroy Litát megelőzve Aranycipős. Az Eb után azonnal aláírt a Blackburn Rovershez, az Ewood Parkban azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Szerződése lejártával 2011-ben elhagyta Angliát és Ausztráliába, a Gold Coast Unitedhez szerződött – több volt ebben? Ugyanezt kérdezhetnénk mondjuk Ryan Babel kapcsán is, aki hamar nevet szerzett a Liverpoolban, majd a Hoffenheimnél csúnyán megbukott, valamint az Ajaxos szerződése sem alakult jól. Törökország és Abu Dhabi következett, majd egy újabb nagy esély: a Deportivo La Coruna igazolta le és már épp kezdett volna jól játszani, amikor jött egy újabb váltás. A Besiktas ajánlatát fogadta el, ami bizonyára nagyon jövedelmező lesz számára.
A fentiekből látszik, hogy egy karrier elbaltázásának számtalan módja van. A tehetség nem garancia semmire, hiszen egy sérülés, egy rossz szerződés, vagy egyszerűen a könnyelműség mindent felülírhat. Még a holland gyémántok sem fénylenek örökké.
Baranyai Balázs
