Jelenleg az AS Monaco vezeti a francia bajnokságot és egyáltalán nem elképzelhetetlen egy esetleges bajnoki cím sem. Ez utoljára az 1999/2000-es szezonban sikerült nekik, várnak már egy ideje az ismétlésre. A Squawka.com azt elevenítette föl, hogy kik alkották a legutóbbi bajnok monacói csapatot.
Kép: Squawka
A szituáció kicsit hasonló, mint régen. A Monaco egy rakás fiatal játékossal a Ligue 1 élén áll és a bajnoki elsőségért hajt – 2000-ben szintén alacsony volt az átlagéletkor, a keretből 11-en voltak 23 évesek, vagy fiatalabbak. Úgy volt, hogy éveken át uralhatják majd Franciaországot, ám ez végül nem így lett. Nézzük, mire vitték az akkori keret tagjai.
Kép: Alchetron
Fabien Barthez: A legendás kopasz kapus, aki a Monaco után a Manchester Unitedhez került, ott viszont nem sikerült igazán nagyot alkotnia. 4 év után végül elhagyta Angliát és visszatért korábbi klubjához, a Marseille-hez. Azon kevesek közé tartozik, akiknek volt szerencséjük kétszer is visszavonulni – 2006-ban 2 hónappal a nagy búcsú után tért vissza a Nantes-hoz, ott viszont 14 meccs után egy szurkolói összetűzés miatt felbontották a szerződését.
Willy Sagnol: Barthezzel ellentétben az ő karrierje elég szép ívet írt le és számos sikerrel a háta mögött hagyhatott fel a profi futballal. Három évet töltött a Monacóban, majd sz ő életében is bejött a váltás: a Bayern München szerezte meg, Sagnol pedig soha többé nem ment onnan sehová. A francia jobbhátvéd az ott töltött 9 év alatt 5 alkalommal nyerte meg a Bundesligát és egyszer a BL-t. A nemzeti csapat tagjaként is nagyot alkotott: a 2006-os vb-n a torna egyik legjobbja volt. Azóta edzőként tevékenykedik, tavaly rúgták ki a Bordeaux-tól.
Rafael Marquez: Ma már mindenki csak a Barcelonából emlékszik rá, pedig egy Ligue 1 győztesről beszélünk. Sagnolhoz hasonlóan ő is lehúzott itt pár évet (egészen pontosan 4-et) és innen vitte el a Barcelona, ahol négyszer nyert spanyol bajnoki címet, kétszer BL-t, valamint a mexikói nemzeti csapatban is eredményes volt. 138-szoros válogatottként még ma is ő a csapatkapitány 38 évesen, ahogy klubjában az Atlasban is. A valaha élt egyik legnagyobb mexikói játékosként tartják számon.
Kép: This is Anfield
Philippe Christanval: Marquez kortársaként együtt alkották a védelem szívét a Monacónál, majd kéz a kézben távoztak közösen a Barcelonához is. A katalán kaland azonban neki közel sem sült el olyan jól. Csak 31-szer játszott a Barcában, majd a Marseille-ben és a Fulhamben is kipróbálta magát egy-egy rövid időszak erejéig, de soha többé nem találta meg régi önmagát. 2009-ben visszavonult.
John Arne Riise: A norvég Aalesundtól szerződtették, és micsoda vétel volt! 20 évesen stabil kezdő volt Claude Puel együttesében és csak akkor került ki a csapatból amikor kiderült, távozni szeretne. A válogatottsági rekorder Riise így végül a Liverpoolban teljesedett ki, ott pedig nem is kicsit. 234 alkalommal öltötte magára a vörösök mezét, 2005-ben BL-t nyert, majd több más klubban is kipróbálta magát. AS Roma, Fulham, APOEL és egy norvég hazatérés után még Indiába is eligazolt.
Sabri Lamouchi: Egyike az akkori csapat nagy neveinek, akinek kinézett egy nagy szerződés a bajnoki diadal után. Lampouchi végül Olaszországot választotta, ahol előbb a Parma, aztán az Inter játékosa lett. Előbbinél jól teljesített, aztán Milánóban már nem ment olyan jól a sora. Elment az arabokhoz és pályafutása utolsó négy szezonját már különböző katari csapatoknál tudta le.
Kép: Eurosport
Costinha: A portugál Nacionaltól érkezett a Monacóba, de nem mindig ment neki olyan jól a játék a hercegségben. A bajnoki szezon végére aztán a jelenléte félelemmel töltötte el ellenfeleit a pálya közepén. 2001-ben aztán tovább állt és Jose Mourinho irányításával még veszélyesebb fegyverré vált a Portóban. Tagja volt annak a csapatnak, amely Mou vezetésével kiverte a Manchester Unitedet és a döntőben végül pont a Monacót győzte le. Costinha aztán az Atletico Madrid mellett megfordult a Serie A-ban és Oroszországban is.
Marcelo Gallardo: A csapat egyik sztárja, aki középpályásként szerzett 8 gólja mellé az év játékosa címre is jelölték. Később Didier Deschamps-al való nézeteltérései miatt hazatért a River Plate-hez, ahol csapatkapitányként 5 évet húzott le. Később még visszatért a PSG-hez, sőt, Amerikában is megfordult, de közel sem volt már annyira sikeres. 41 évesen ma már a River történetének egyik legjobb menedzsere, első szezonjában 5 trófeát nyert – köztük egy Libertadores Kupát.
Ludovic Giuly: Egy hűséges arc a nagyok között. Giuly ugyanis nem dobbantott azonnal, mint oly’ sokan, hanem maradt egészen a 2004-es BL-döntőig. A francia szélső aztán a Barcelonába ment, majd az AS Romához. Nyert Bajnokok Ligáját, kétszeres spanyol bajnok, olasz kupagyőztes utolsó éveiben pedig ismét hazájában helyezkedett el. A PSG után a Monaco, a Lorient, majd a Chasselay következett.
Kép: Pinterest
David Trezeguet: A sok remek játékos között talán a legnagyobb. 30 meccsen szerzett 22 találatával a csapat gólvágója volt – innen egyenes út vezetett Torinóba, ahol a Juventusszal végképp felért a csúcsra. A Zebráknál 245 meccsen 138 gólt szerzett és a klub történetének negyedik legjobban termelő csatára lett. Pályafutását Argentínában fejezte be, ahova világ életében erősen kötődött.
Marco Simone: Simone az AC Milanban szerzett nevet magának, majd a PSG után a Monacóban, Trezeguet mellett folytatta a remeklést. Francia éktársával együtt 43 gólt hoztak össze a bajnoki szezonjukban. A sors úgy hozta, hogy a Milanba és a Monacóba is visszatért még – utóbbihoz edzőként is. 2011-ben ő ült a padra, amikor a csapat a másodosztályban vitézkedett, de egy szezon után megköszönték neki a munkát.
Pablo Contreras: Fiatal volt még, amikor a csapat a csúcsra ért. 1999-ben, 21 évesen érkezett és főleg kiegészítőember volt Trezeguet-ék mögött. A chilei játékos aztán végigturnézta a fél világot: Celta Vigo, PAOK, Olympiakos, Braga, Colo-Colo (Chile), majd az ausztrál Melbourne Victory lett a végállomás.
Baranyai Balázs
