Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
A New York City múlt hétvégi lehengerlő sikere után ezúttal az MLS 3. fordulójában nem tudott remekelni hazai pályán. A metropoliszból a kanadai Impact csent el egy pontot.
Hiába vezetett Wallace góljával a City, a vége iksz lett (forrás: twitter.com/MLS)
A New York-i együttes ugyan jóval többet birtokolta a labdát az első félidőben, ám a félidő hajrájáig várni kellett a hazai gólra. A 44. minutumban Wallace használta ki a védelem megzavarodását, és a kipattanót lőtte be, a labda szépen bepattogott a kapuba (1-0).
A fordulás után kiegyenlítettebb lett mezőnyben is a két csapat játéka, lövés viszont alig ment kapura, ám ebből is beakadt egy. A 68. percben minutumban Bernier zseniális ívelése után lőtt hatalmas és egyben zseniális gólt Oduro, a labda a léc alatt landolt, kiegyenlített a Montreal (1-1). A lefújásig ezután már nem esett több találat, így döntetlennel ért véget a találkozó. Mindkét klub 3 meccsen van eddig túl, a City 4, míg a Montreal eddig csupán két pontot szerzett.
New York City – Montreal Impact 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Wallace (44.), ill. Oduro (68.)
Nagy Dávid
Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
35 évesen leülhet a kispadra…
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Soha nem látott mélypont…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Számtalan tehetség fiatal is helyet kapott Lionel Messiék mellett…
Változtatást sürget az edző…
Egyre távolabb az európai kupaindulást érő helyektől a milánói gárda
A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Ruben Amorim csapatának!