Többen is versenyezhetnek érte nyáron…
Ugyanakkor a többiekre is gondolnak…
Jamal Musiala találatát szerette volna megünnepelni…
Komoly hasznuk lenne belőle!
Mélyen a zsebükbe kéne nyúlniuk…
Hamarosan szűkítik a bő keretet…
Simone Inzaghi szerint nagyszerű teljesítményt nyújtott a csapata..
Hamarosan eldőlhet a sorsa…
A szó legszorosabb értelmében véve is ihletett formában védett a brazil kapus a PSG ellen…
Szoboszlai Dominik játékára is külön kitért a Liverpool trénere…
A Sport Bild információi szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal a nyári transzfer időszak folyamán szeretné leigazolni a Ralph Hasenhüttl vezette RB Leipzig ifjú guineai középpályását, Naby Keitát.
A londoni “ágyúsoknak” meg kell küzdeniük a 22 esztendős labdarúgóért, mivel állítólag a Bayern München is szívesen a soraiban tudná a lipcsei gárda egyik legjobbját. Keitát jelenlegi állomáshelyéhez egyébként 2020 júniusáig köti szerződés, a transfermarkt pedig 18 millió euróra becsüli az átigazolási értékét.
Naby Keita tavaly nyáron csatlakozott az RB Leipzig keretéhez. Kezdetben inkább csereként kapott lehetőséget újdonsült csapatában, majd idővel alapember lett. Az aktuális idényben ezidáig minden frontot egybe véve 23 mérkőzésen jutott szóhoz, melyek során 4 alkalommal volt eredményes illetve 8 gólpasszt is kiosztott a társai között.
Németh Boldizsár
Többen is versenyezhetnek érte nyáron…
Ugyanakkor a többiekre is gondolnak…
Jamal Musiala találatát szerette volna megünnepelni…
Komoly hasznuk lenne belőle!
Mélyen a zsebükbe kéne nyúlniuk…
Hamarosan szűkítik a bő keretet…
Simone Inzaghi szerint nagyszerű teljesítményt nyújtott a csapata..
Hamarosan eldőlhet a sorsa…
A szó legszorosabb értelmében véve is ihletett formában védett a brazil kapus a PSG ellen…
Szoboszlai Dominik játékára is külön kitért a Liverpool trénere…
A játék minden elemében jobb volt az ellenfél…
Történetük legnagyobb sikerét ünnepelték…
A PSG spanyol trénere a Liverpool elleni BL-nyolcaddöntő első mérkőzéséről…
Mindkét klubnak fizetnie kell a rendbontás miatt…
Hazai környezetben szerzett rendkívül nagy előnyt a Bayern München!
Harvey Elliott csereként volt nyerőember
Emlékezetes estéje volt az Inter csapatkapitányának…
Lautaro Martinezék kényelmes helyzetből várhatják a milánói visszavágót…
Gianni Infantino történelmi pillanatot tárt fel…
A visszatérése viszont továbbra is várható…
Három párharc tizenegyesekkel dőlt el…
Már ajánlatot is tettek a játékosnak…
Számítanak a magyar U17-es válogatott csapatkapitányára…
Komoly érvágás ez a “Szarkáknak” a Ligakupa döntő előtt!
“A futball volt az életem…”