Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
A korábbi kameruni válogatott középpályás Patrick Mevoungou aláírt a Diósgyőrhöz. Az afrikai labdarúgó Magyarországon már játszott a Győr és a Diósgyőr együtteseiben.
– Patrick Mevongou az elmúlt két hétben mutatott teljesítményével meggyőzte a Bódog Tamás vezette szakmai stábot arról, hogy erősítést jelent a DVTK számára – mondta el az új játékosról Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója a dvtk.eu-nak. – Nem volt ismeretlen számunkra a tudása, hiszen korábban már Győrben és Mezőkövesden is bizonyított. Ma délelőtt a versenyengedélye is elkészült, már csak vezetőedzőnkön múlik, hogy pályára lép-e vagy sem. Kedden délután elutazott a csapattal Budapestre.
A kameruni focista korábban Győrben magyar bajnoki címet szerzett, majd távozott. 2016 őszén korábbi győri edzője Pintér Attila invitálására érkezett Mezőkövesdre ahol meghatározó játékos lett. Pintér decemberben távozott, majd érkezett Tomiszlav Szivics. A szerb tréner az edzések kezdeténél megmondta, hogy szűkíteni fogja a keretét. Az első szűkítésnél még bent maradt, a másodiknál viszont “kiesett” a pikszisből a kameruni. Februárban felbontotta a szerződését, s szabadon igazolhatóvá vált. Két hete állt edzésbe Diósgyőrben (érdekes, hogy korábban Horváth Ferenc nem számított rá Győrben, s Diósgyőrbe Horváth távozása után érkezett), s Bódog Tamást ezen idő alatt meggyőzte, hogy érdemes rá számítani.
– Korábban is ismertem a DVTK-t, és közelebbről megismerve a klubot is tetszik, amit láttam – nyilatkozta Patrick Mevongou a dvtk.eu-nak. – Jó lehetőség, és nagy kihívás számomra, hogy itt lehetek. Biztosan nagy harc lesz a csapatba kerülésért, de én be szeretném bizonyítani, hogy nem véletlenül igazolt le a klub, és segíteni szeretném a csapatot.
Endrődi Dávid
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
35 évesen leülhet a kispadra…
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Soha nem látott mélypont…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Számtalan tehetség fiatal is helyet kapott Lionel Messiék mellett…
Változtatást sürget az edző…
Egyre távolabb az európai kupaindulást érő helyektől a milánói gárda
A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Ruben Amorim csapatának!
Hátrányból fordítva nyert a gyengélkedő együttes…
Ranieri cseréi szállították a győzelmet a “Farkasoknak”!
A hajrában kapaszkodtak vissza…
A Kazincbarcika növelte az előnyét az élen…
A katalánok már a 17. percben emberelőnybe kerültek…