Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MK: Kettős győzelemmel döntős a Fradi

Az első meccsen már eldőlt a továbbjutás kérdése, hiszen a Ferencváros 8-0-ra győzött a harmadosztály bajnoka a Budafok ellen. A budafokiak azért becsülettel felkészültek, ráadásul ők korábban hazai pályán már okoztak meglepetést hiszen az egyik legerősebb játékoskerettel rendelkező Videotont kiverték a kupából. Prukner László csapatának így nem is lehetett más a célja, hogy legalább győzelemmel búcsúzzanak a kupától.

fradibudafokfradi.hu

Thomas Doll nem bízta a véletlenre a meccset. 8-0-ás előnynél sem a fiatalokat küldte pályára, hanem az NB I-ben már bemutatkozó Kundrákon és Cserniken kívül nagyrészt a hétvégi kezdőcsapatot. Aki végre hosszú idő után pihenőt kapott az Gera Zoltán, de például Böde Dánielt biztos ami biztos alapon a kispadra jelölte. Amíg a Fradi utánpótlásában állítólag tehetséges sora vár bevetésre, egy ilyen meccsen lehet, hogy többet be is vethetett volna Doll mester.

A Fradi kezdte támadóbban a meccset, s a 21.percben megszerezte a vezetést is. Bognár indította a félpályáról az ifj Kundrák Norbertet (ő DVSC elleni hétvégi bajnokin mutatkozott be az élvonalba), ő pedig  a tizenhatos bal sarkánál átvette a labdát majd kettőt tolt rajta befelé, majd kilőtte a jobb alsó sarkot. A 25. percben egyenlített a Budafok. Írhatjuk úgy is, hogy már csak 9 gólra voltak a továbbjutástól. A Fradival hírben összehozott Priskin Tamás öccse Vankó Imre passzolt tovább az egykor a zöld-fehéreknél játszó Csizmadia Csabának ő pedig 15 méterről a kapuba helyezett. A 30.percben Sternberg beadásába Patkós kézzel ért bele, s a bíró büntetőt fújt, melyet Hajnal a kapu bal oldalába lőtt. (összesítésben 10-1) A 33.percben jött a harmadik Fradi-gól. Hajnal tekert középre a jobb szélről egy szabadrúgást, melyre érkezett Kundrák és az ötösön belülről a kapuba fejelt.

A szünetben Doll hármat cserélt Lovrencsics, Hajnal és Varga helyére Batik, Csonka és Moutari állt. Igazából utóbbi helyett lehetett volna fiatalt a padra ültetni, s akkor őt bevetni, hiszen Moutari is rendre játszik a zöld-fehérek első csapatában. A 49.percben visszajött a meccsbe a Budafok, Illés elől Kovács Dávid elé került a laszti aki a tizenhatoson belülre érve, kissé jobbról, bal lábbal kiválóan tekert a jobb alsó sarokba. Az 55.percben Sternberg lőtt egy sistergős kapufát. A 62.-ben pedig Csernik szintén. A 71.minutumban (nem sokkal azután, hogy Holczer Csizmadia lövése után nagyot védett) Amadou Moutari megszerezte a negyedik Fradi – gólt. Kundrák, Bognár, Moutari volt a labda útja a nigeri befutott a tizenhatoson belülre, s elrúgta a kapus mellett a játékszert. A 89.percbe Abu megakadályozta Kundrákot a mesterhármas elérésében, miután a lábában elakadt az ifjú támadó lövése.

Végül a bíró lefújta a meccset, melyet a Fradi ismét magabiztosan nyert meg, ezúttal 4-2-re. Így összesítésben 12-2-vel jutott be a két hét múlva szerdán rendezendő döntőbe.

Budafok – Ferencváros 2-4 (1-3)
Gólszerzők: Csizmadia Cs. (25.), Kovács D. (49.), ill. Kundrák (21., 33.), Hajnal (30. – 11-esből), Moutari (71.)
Sárgalapok: Csizmadia (32.p), Vaszicsku (81.p)

Budafok: Abu – Patkós (Margitics, 57.), Vaszicsku, Khiesz, Huszty – Veszelinov (Nagy T., a szünetben), Csizmadia Cs. – Kovács D. (Ihrig-Farkas, 75.), Illés D., Vankó – Oláh L. Vezetőedző: Prukner László
FTC: Holczer – Lovrencsics G. (Batik, a szünetben), Nalepa, Hüsing, Sternberg – Koch, Bognár I., Hajnal (Csonka A., a szünetben) – Varga R. (Moutari, a szünetben), Kundrák, Csernik. Vezetőedző: Thomas Doll

Endrődi Dávid