Marcelo: „A Valencia úgy futballozott, mint egy kis csapat!”
A Real Madridnál érthetően maguk a játékosok sem voltak elégedettek a Valencia elleni pontvesztéssel. A találkozót követően a brazil Marcelo is kissé feldúltan nyilatkozott.
Mint ismert, a Real Madrid hazai pályán mindössze 2:2-es döntetlenre végzett a Valencia ellen. A blancók az elpuskázott lehetőségek miatt is bosszankodhatnak, na meg persze a Valencia kellemetlen stílusa miatt!
„A Valencia végig húzta az időt, úgy futballozott mint egy kis csapat!” – Kezdett bele a találkozó értékelésébe Marcelo, aki szerint Ramos és CR hiánya ellenére is nyerniük kellett volna. „Ramos és Cristiano klasszis játékosok, akik sokat tudnak lendíteni a csapaton. De azt gondolom, nem érdemes arról beszélnünk, hogy ha ők is a pályán vannak, biztosan másképp alakul a találkozó. Nyernünk kellett volna! Ez a döntetlen egy vereséggel ér fel a számunkra, de a futball már csak ilyen.” – Így a brazil balhátvéd, aki azért még felemlegetett egy véleményezhető jelenetsort a Valencia tizenhatosán belül: „Nem tudom, hogy Dani Parejo megmozdulásáért tizenegyest kellett volna kapnunk vagy sem, de azt tudom, hogy a kontakt megvolt közöttünk!”
Marcelo és társai a válogatott szünetről visszatérve a Levante ellen térhetnek vissza újra a győzelem útjára a bajnokságban.