Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Elküldte Mészölyt a Haladás

A hétvégén még háromszázadik NB I-es meccsét ünnepelhette Mészöly Géza, s pénteken még nem gondolta, hogy a szombati után egy darabig nem ülhet élvonalbeli kispadra. A Haladás hazai pályán 5-1-es vereséget szenvedett a Puskás Akadémiától, mely után megköszönték az előző években sikeresen Szombathelyen dolgozó tréner munkáját.

Három évig Mészöly Géza irányít. - fotó: haladasfc.nyugat.hu

Már nem Mészöly irányít. – fotó: haladasfc.nyugat.hu

Kedd délelőtt ült le Mészöly Gézával Tóth Miklós ügyvezető megbeszélni az eddigi gyengébb szereplést. A Haladás a nyáron nem erősített egyáltalán jól, hiszen olyan focistákat igazoltak, mint Miroszlav Grumics, aki a tavalyi évben az NB II-ben is peremember volt. Simon Ádám aki ugyan korábban a válogatottban is szerepelt, de tavaly sérüléssel szenvedett, így játékhiánnyal küzdött. Myke Ramos góllövő csatár lenne, csak a góllövéssel áll hadilábon. Németh Milán korábban Diósgyőrben is kiegészítő játékos volt, tavasszal Sopronban azért rendre lehetőséget kapott a másodosztályban. Tóth Benjámin az osztrák harmadik ligát hagyta ott a szombathelyi lehetőségért. Petró Balázs budaörsi, Medgyes Zoltán dorogi kölcsönből tért vissza. Tóth Dávid Sopronból, Pinte Patrik a Slovan Bratislavából érkezett, de eddig nem lépett pályára a Haliban. Tehát a neveket nézve, nem mondanánk azt, hogy minőségileg erősödött volna a Haladás. Igaz meghatározó játékos is csak egy távozott Iszlai Bence személyében, illetve Halmosi Pétert irányították az u19-esekhez, aki többször megjegyezte, hogy nem egy-két percre szeretne pályára lépni.

A keddi tréning előtt jelentette be Tóth Miklós, hogy szerződést bontottak a vezetőedzővel. A szakmai stáb további tagjainak sorsa (Csordás Csaba és Gál István másodedzők, Jakab Csaba kapusedző és Garami Zsolt erőnléti edző) még kérdéses. 2015 tavaszán került Szombathelyre, mikor az utolsó fordulókban sikeresen bent tartotta a csapatot. Majd a 2015/16-os bajnokságban  az ötödik, a 2016/17-esben pedig a hatodik helyre kormányozta a gárdát. Az idei szezont viszont gyengén kezdték, hiszen hét meccsen két győzelem mellett öt vereséget gyűjtött be a csapat, és hat pontot gyűjtve a tizedik helyen tanyázik. Tóth Miklós ügyvezető elmondta, hogy több jelölttel tárgyalnak, még nem tudják megmondani ki lesz az utód.

– Jó érzéssel gondolok az itt eltöltött időszakra, szerettem itt lenni. Szerintem ezért is fogadtak el anno a játékosok, mert érezték, szeretek a Haladásnál dolgozni. Az előző szezont kimagasló eredménynek tekintem, a munka és az egység, valamint a közös akarat és tulajdonosi bizalom segítette a munkámat, ennek köszönhető a tavalyi szép eredmény. Nem szabad elfelejteni, hogy ezt az eredményt a létesítményfejlesztés miatt, végig idegenben értük el, ezért szeretném külön megköszönni a soproni és szombathelyi szurkolók támogatását is. Mindezeken túl az irányításom alatt törekedtem a magyar labdarúgás támogatására, elvem szerinti tehetséges fiatalok beépítésére és fiatal edzőgárda támogatására. Összességében sikeres időszaknak gondolom az elmúlt éveket, szeretném megköszönni mindenki támogatását, és szeretnék ezúttal is sok sikert kívánni a csapatnak, a városnak a minél nagyobb labdarúgó sikerek eléréséhez. Ami a hét fordulót illeti, a két győzelem kevés, de mindkettő bravúros siker volt. Ugyanakkor az is igaz, hogy idegenben még gólt sem szereztünk. A Diósgyőr elleni hazai meccs volt a fordulópont, ha az megvan, adott volna egy lökést a csapatnak. A vezetőkkel egyetértésben értékeltük az elmúlt hetek eseményeit, úgy láttuk jónak, hogy elválnak útjaink. Bármennyire fájdalmas is a búcsú, jó emlékekkel gondolok vissza a Haladásra.  – hangozta Mészöly Géza búcsúszavai a haladas.hu-n.

Endrődi Dávid