Mielőtt kivennénk a kabátot a szekrényből, képzeljük el milyen lehet egy olyan helyen élni, amely teljes elszigeteltségben terül el a világ tetején. A Föld egyik leghidegebb pontján, ahol havat az év minden hónapjában láthatunk és csak a nyár egy rövid időszakában nem kell tetőtől-talpig bundában sétálnunk az utcán. Az utazás még helyi viszonylatban is drága és körülményes, nem mellékesen pedig életveszélyes. Nincs kapcsolatod a külvilággal, talán meg is feledkeztek rólad, hiszen ki érdeklődne egy ilyen térség után? Ez a hozzáállás sajnos a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségre is igaz, de az imént felsorolt tények nem csorbítják e különleges sziget lakóinak céljait. Grönland nem adja fel és csatlakozni akar a világ vérkeringéséhez. Természetesen a futball terén is! Íme egy újabb kiváló írás társoldalunk a FutballKutató tollából.
Öltözz melegen, mert e sorok hallatán nem lesz kevésbé fagyos a hangulatod, még ha a saját szobádban is olvasod, egy forró tea mellett.
A nyugati partok felől érkezünk a nagy zöld szigetre, mindenhol hó és jég borítja Kangerlussuaq büszke táját. A levegő ugyan friss, de az éles szél szinte menetet vág az arcunkon. A kicsi, szerény épületek és a téglalap alakú bérházak között a tundra melankolikusan barna talaja kandikál ki és szólítja magára a lakosokat. A távolban egy kiválóan megkomponált élő festmény, de ez a látvány szinte az egész kontinensnyi földrész felszínére igaz. A világ egyik legritkábban lakott vidékén járunk. Grönlandi inúitok és dánok alkotják az 57 ezres populáció nagy részét és nem is gondolnánk, hogy ezek a magyar viszonyokhoz képest idegen ábrázatú, zord emberek számára a futball az egyik legkedveltebb elfoglaltság. Pedig nagyon is így van, a labdarúgás Grönland nemzeti sportja!
Korábban 11 kiváló és érdekes írást megjelentettünk már társoldalunk a FutballKutató tollából
(Cikkekért KATT)
Alapjait dán telepesek honosították meg és fejlesztették egészen az ’50-es évektől kezdve. Az első hivatalos bajnokságot 1958-ban rendezték, majd bő egy évtized elteltével a helyi futballszövetséget is létrehozták. Mivel a FIFA mind a mai napig nem ismeri el az északi állam labdarúgását, ezért csak ad hoc jelleggel megrendezett tornákon, vagy – 1989 óta – a Sziget Játékokon mérettetik meg magukat legjobbjaik.
„Mindnyájunknak, akik a futball fejlődéséért dolgozunk Grönlandon, egy egyedülálló kihívást jelent ez a munka. Itt nincsenek utak a városok között, tehát olyan mintha mindegyik egy különálló sziget lenne. Általában május végén, de inkább júniusban mehetünk ki először a szabadba játszani és egészen augusztus utolsó napjáig adódik erre lehetőségünk. De persze minden időjárásfüggő…” – mondja John Thorsen, a GBU elnöke.
Lehetőségeik a fentebb említett tényezők miatt erősen korlátozottak. Csupán három hónap áll rendelkezésükre a kültéri játékra, viszont valódi zöld fűvel akkor sem találkozhatnak az alkalmi pályáikon. Néhány esztendővel ezelőtt Qaqortoqban létrehoztak egy minden igényt kielégítő műfüves létesítményt, amelyen végre akadályok nélkül gyakorolhatják kedvelt sportjukat. Mi az hogy kedvelt? Egyenesen imádott! Természetesen a legnépszerűbb bajnokság, amelyet a helyiek buzgón követnek tv-n keresztül, az angol Premier League. Nem számít rendkívüli eseménynek, ha valaki egy Liverpool, vagy egy Manchester United mezben megy például a boltba, hiszen ezek a legfelkapottabb klubok a szigeten.
A hatalmas távolságok és a nehézkes utazás miatt manapság sem működik egységes bajnokság Grönlandon. Lokális selejtezők után egy-egy mini tornán csapnak össze a legerősebb egyesületek. Ugyanakkor a FIFA támogatásával a válogatott potenciálja mellett, a klubcsapatok helyzete is nagyban javulna. Addig azonban a tehetséges játékosok sorra hagyják el a szigetet egy-egy profi dán együttes kedvéért, éppen ezért az angol ligarendszerben vitézkedő Guernsey FC sikerén felbuzdulva saját gárdát kívánnak indítani a dán szövetség égisze alatt. Talán éppen a Nuukban székelő B-67 lesz a kiválasztott, amely eddig összesen tizenegyszer hódította el a bajnoki trófeát.
Ha helyi klubokról nem is hallottunk túl sokat, de a válogatott azért már letette a névjegyét Európában. Történelmük egyik legfényesebb pontja a Kína és a FIFA nyomás ellenére Dániában lejátszott Tibet elleni fölényes sikerük (4-1). Leggyakoribb ellenfelük pedig a Feröer-szigetek, akikkel az évtizedek során már hétszer is megmérkőztek, bár kevés sikerrel (egy döntetlen mellett hat vereség). A ”sarki jegesmedvék” jelenlegi menedzsere, az Etiópiából Dániába menekült Tekle Ghrebrelul szavaiban a hátrányos helyzet mellett a bizakodó jövőkép is felrémlik:
„Egy újsághirdetésben találtam egy grönlandi edzői álláslehetőséget és úgy gondoltam, hogy egyszer mindenképpen látnom kell ezt a tájat, így hát belevágtam. 11 éve vagyok itt… Észak-Grönlandon egyébként soha nem megyünk ki a szabadba edzeni május vége előtt a tömérdek hó és a kegyetlen hideg miatt. Mondanom sem kell, hogy a pályák szörnyűek, nagyon sok sérülést összeszedünk rajtuk. Szükségünk lenne egy modern, a kornak megfelelő pályára”
A nemzeti “stadion” Nuukban
Bár az ország státusza megegyezik Feröer-szigetekével és Gibraltáréval, továbbra sincs esélyük az UEFA, vagy FIFA-tagságra. Ennek egyik legfőbb oka a nemzetközi szabvány által elfogadott stadionok hiánya. Ambícióik azonban vannak, hiszen a tervek között szerepel egy 10 millió eurós értékű minden igényt kielégítő, fedett aréna megépítése Nuukban. Ezáltal 2020-ra elérhető közelségbe kerülne a felvételük valamelyik világszövetségbe.
„Tartozni szeretnénk valahova, mint például a FIFA és részt venni újabb megmérettetéseken. Nem az Európa-bajnokságra, vagy a világbajnokságra gondolok, hanem a futballra a mi szintünkön.” – Tekle Ghrebrelul.
A történetet pedig zárjuk az egyik leglátványosabb fotóval, amelyet valaha futballpályáról és környezetéről készítettek, jelen esetben a verőfényes és lenyűgöző Tasiilaqról:
Forrás: arcticjournal.com, Wikipedia, arcticencounters.net, theguardian.com, bleacherreport.com
